Az Arnolfini Kantin kiküldött tudósítójaként jelenleg épp az Adrián töltök egy hetet, méghozzá a Patagónia vitorlás hajó fedélzetén, egy csapat elszánt tengerész társaságában. Horvátországi szigeteket látogatunk, minden nap más kikötő, más táj – csak a kék ég és a hullámok ringása állandó. Amíg a matrózok az elemekkel küzdenek, vagy éppen henyélnek a fedélzeten, én a hajó gyomrában szorgoskodom, hajószakácsi teendőket ellátva. A menü részben a helyi piacokról származó alapanyagokra épül. A legutóbbi „piacot” a Krka folyó szolgáltatta, ahol az ott sorakozó telepekről frissen szereztünk be egy jó adag fekete kagylót. Néhány óra múlva – fokhagymás fehérboros kagylóként – már az éhes csapat tányérjában gőzölögtek, megadóan. Emléküket őrizzük!

Ha valaki szintén erre hajózna, s nem szeretné kihagyni – amit teljesen megértek –, akkor négy személyre minimum két kilónyi kagylóra lesz szüksége. A művelet úgy indul, hogy 4 gerezd fokhagymát finomra zúzunk, vajon enyhén megpirítjuk. Felöntjük 1 liter hal alaplével, összeforraljuk. Borssal, 1 citrom levével és reszelt héjával, valamint kiskanálnyi mustárral ízesítjük. Tehetünk bele zöld fűszert is, ha szeretjük (például zsályát). Aztán visszavesszük a hőt, és felöntjük az egészet fehér borral (2 kiló kagylóhoz 3 deci bor dukál), majd beletesszük a gondosan megtisztított kagylót, s forrástól számítva addig forraljuk, amíg az összes kagyló ki nem nyílik (ez 5–10 percre tehető). Ami nem nyílt ki, azt kidobjuk. Fehér kenyérrel tálaljuk.

1 thought on “Hoffmann Márta: A hajószakács jelenti – kagyló a Krka folyóról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel