Horváth Edit: Nagymamám frissen sült cipója

Nagymamám 2-3 hetente sütött kenyeret. Korán reggel kelt, elővette a fateknőt, és bedagasztotta a tésztát: összekeverte a lisztet, a vizet, a kovászt és a sót, s addig dagasztotta, amíg csöpögött az isterje – ő így mondta, fogalmam sincs, jól írtam-e; magyarul annyit tesz, addig csinálod, amíg megizzad a homlokod.

Amikor jónak gondolta a tésztát, akkor letakarta, kelesztette, és közben begyújtotta a kemencét. Berakott egy-két kéve csutaszárat (kukoricaszár), meggyújtotta; amíg az leégett, addigra megkelt a kenyér. A tésztát 3-4 felé osztotta, kenyérformára gyúrta, tepsibe tette, még egy kicsit kelesztette, megkente a tetejét vízzel, majd berakta a kemencébe a parázsra.

Nekünk a húgommal, ha náluk voltunk, mindig készült egy kis cipó is. Az egyik gyerekkori kedvenc ételem is ez volt: frissen sült cipó kacsazsírral. Természetesen ő nevelte hozzá a kacsákat is.

1 hozzászólás ehhez: “Horváth Edit: Nagymamám frissen sült cipója

  1. Húúú, ez nagyon szép! Na és a kacsazsír…
    Ma már ha valaki ilyesmit akar enni, olyan boltban tud csak vásárolni, ahol a pék eredetileg értelmiségi volt, majd kiment nyugatra, ott megtanulta a sütést, hazajött és üzletet nyitott a belvárosban. Holott néhány évtizede ezt a tudományt minden háziasszony és minden falu pékje tudta és alkalmazta.
    Az izzadság mellé: olyan hagyomány is van, hogy ha egy lány nem dagasztja meg (dolgozza ki) rendesen a tésztát, azaz a végén nem lesz a keze és a teknő is szinte tiszta, azaz mentes a ragacsos tésztától, akkor nem talál magának vőlegényt. (Én ezt a munkát a robotgépre bízom, de fura hogy még mindig nem hívott meg az esküvőjére…)

Vélemény, hozzászólás?