Mártonffy Zsuzsa: A menzák ritmusa

A kilencvenes évek elején voltam középiskolás. Viharos időszak volt ez, de a menza állandóságot adott.

Mindenkinek feltűnt, hogy az iskolai menüknek van egy stabil ritmusa? Hétfőn hamis gulyáslevest adtak, utána grízes tésztát, végül egy almát. Kedden valamilyen hús jött szaftban, hozzá krumplipüré. Szerdán főzelék, fasírt, utána a kocka alakú sütemény, két szivacsszerű réteg közt krémmel. Csütörtökön a hét fénypontja, rántott hús, krumplival. Előtte gyümölcsleves. Pénteken valamilyen tészta, savanyúsággal.

A kedvencem a hétfői menü volt. Szégyen, nem szégyen: rajongok a grízes tésztáért. A menza stílusában a tészta néhol kicsit odakapott, a gríz megpirult, de ez még finomabbá tette, olcsó savanykás baracklekvár és kanál porcukor járt hozzá. Aki jóban volt Rózsika nénivel, ki tudott könyörögni még egy kanál cukrot vagy lekvárt.

Befaltam a tésztát, aztán buszra pattantam, és elsiettem a frissen átnevezett Lenin körútra, ahol az egyik lemezboltban egy eladó a friss lemezeket átmásolta magnókazettára. Ma már tudom, hogy a grízes tészta több napi szénhidrátadagot tartalmaz, emez meg a szerzői jogok megsértése.

2 hozzászólás ehhez “Mártonffy Zsuzsa: A menzák ritmusa

  1. Jéé, ilyen műanyag kancsó (vagy ehhez nagyon hasonló) volt kiállítva a Néprajzi Múzeum Műanyag-plastic kiállításán. Műtárgy lett belőle.

Vélemény, hozzászólás?