Saxon Szász János: Sárika néni görcslevese

Talán még óvodás sem voltam, amikor egy nyári napon kint játszottam az utcán a többi szomszéd gyerekkel. Nem voltunk veszélyben, mert akkoriban – a göröngyös, porlepte Hatház utcában – talán ha két tehénszekér elhaladt a házunk előtt naponta. Sárika néni, a szomszédasszony meglátott és beinvitált egy kis ebédre. Kötött-tészta levest, más néven „görcslevest” főzött, és maradt belőle. Nagyon éhes voltam, jól esett a frissen főzött zöldséges leves.

Ahogy kanalaztam, a tányér aljához közeledve apró fekete piszokszemcséket fedeztem fel. Egyre többet és többet. Valahogy nem kívántam folytatni az evést, de udvariatlan sem akartam lenni, így aztán maradt az őszinte szó: „Sárita, én eztet a toszot nem eszem meg!”

Sárika néni hatalmasat nevetett, majd felkapott, összepuszilgatott, és hazavitt elújságolni Édesanyámnak, mit mondott neki az ő kisfia. Akkor én nem értettem még semmit az egészből. Később, évek múlva tudtam meg, illetve fogtam fel, hogy azok a kis fekete szemcsék a kötött-tészta leves legfőbb fűszere, a fekete bors szemcséi voltak…

2 hozzászólás ehhez “Saxon Szász János: Sárika néni görcslevese

  1. Én Tarpán ettem először ilyet, nagyon érdekes és finom volt! Egyszer meg is próbálkoztam vele itthon. A tarpait egy kedves néni főzte, aki, hogy ne haljunk éhen, készített mellé még egy kis szilvalekváros derelyét, meg kukoricával töltött káposztát is.

Vélemény, hozzászólás?