S. Nagy Katalin: Koppenhágai szendvicsek
Koppenhágában átutazó turistaként többször is eltöltöttem néhány órát, és mindig megállapítottam, hogy nagyon kellemes, élhető hely számomra, akárcsak Oxford vagy Zürich. Ilyenkor az időkímélés miatt általában szendvicseket ettem, melyek nagyon eltérőek az itthoniaktól, de a másutt megszokottaktól is.
Egyszer aztán egy csoda folytán nyolc napot lakhattam a Frederiksberg nevű városrészben egy dizájner műteremben, rengeteg fényben, régi dán és modern bútorok között, töménytelen album, művészeti könyv és egy méretes fridzsider társaságában, amely tele volt számomra is előkészített hideg ételekkel. Folyton szendvicseket ettem, hogy a műteremben töltött időben a könyveket nézegethessem. A múzeumokon kívül a legtöbbet a Nyhavn kikötőnegyedben időztem, bámulva a csatornát körülvevő színes, egykor a kereskedőknek otthont adó épületeket, a régi hajókat, illetve ugyanezt hajókázva a menetrendszerű járatokon. Sétáltam Európa leghosszabb gyalogos bevásárló utcájában (Stroget) és az ínyencségekkel teli piacon (Torvehallerne).
És folyton a jellegzetes dán szendvicsekkel tömtem magam, főként magos smorrebroddal (ami vajas kenyeret jelent). Minden sarkon van egy pékség vagy egy reggeliző-kávézó, rendkívül változatos anyag- és színgazdag kínálattal. Leginkább a sötét magokkal dúsított, kicsit sótlan, fűszermentes rozskenyeret kedveltem. Elmondhatatlan mennyiféle feltéttel lehetett kérni: például lazac, kaviár, kagyló, nyers hal, meleg halfilé, marhanyelv, májpástétomok sokasága, sült húsok, kemény és lágy sajtok kerülhettek rá, valamint zöldségekből is többféle. Mintha egy mediterrán ország zöldségkínálatát láttam volna, nem egy szeszélyes időjárású északi országét. A dánok délben is gyakran szendvicseket vagy hidegtálakat esznek, meleg ételt inkább vacsorára.
A szendvicsekhez leginkább a meglepően olcsó, apró buborékos, lágy Faxe sört és a híres Carlsberget ittam (ennek leginkább Carlsberg Elephant változatát, az elefántok iránti elkötelezettségem okán). Az életformámból következően (egyetemi oktatás, kutatások, könyvírás, kiállítások rendezése) egész életemben főként szendvicseket ettem, amit az is erősített, hogy – mint ezt már többször kénytelen voltam bevallani – főzni nem tudok. De soha sehol nem ettem olyan jóízű, változatos, laktató és még ráadásul látványnak is szép, kellemes, fogyasztásra ingerlő szendvicseket, mint Koppenhágában.
Ahova amúgy elvileg bármikor elmehetnék, hiszen húgom évtizedek óta Malmőben él, a 2000 nyarán átadott lenyűgöző Öresund szuperhíd pedig összeköti Malmőt és Koppenhágát a tenger felett. Negyed óra kocsival Európa leghosszabb közúti-vasúti hídján, és máris válogathatnék újra a dán szendvicsekből…
