Láng Eszter: A sütőtök illata

Annál ízesebb ízek, mint amelyek a gyerekkorból származnak, a földön sehol sem léteznek – különösen igaz ez az én gyermekkori ízeimre és illataimra. Nálunk akkoriban a sütőtök kincs volt, a legfenségesebb csemegék legeslegfenségesebbje. A lerben sütöttük, s hogy honnan került, fogalmam sincs, merthogy Csíkban, amely a pityókáról híres, ilyen nem termett, az egyszer százszorszent. Anyukám háromszög alakúra vágta, azaz vágatta apámmal, mert a maga keze nem bírta ezt a megerőltető munkát. Persze ilyenkor is a geometriát magyarázta, hogy melyik darab egyenlő oldalú  háromszög, melyik derékszögű, melyik hegyesszögű, csak tompaszögű nem akadt, de ez nem vette el anyukánk kedvét a további magyarázattól, mert kettőt egymás mellé illesztve meglett az is. Ilyen korai tanításokból következett aztán, hogy nyári szünetben, amikor nem volt óvoda, az iskolában korrepetálásra járó kisiskolások közé ültettek egy darab papírral és színes ceruzákkal, hogy felügyelet alatt legyek, míg anyukám adminisztrációs feladatokat végez mint aligazgató. De rövid úton kitelt a becsületem, mert Györkéné (anyukám emlegette így) azzal vitt be az irodába, hogy „Irénke, ne haragudj, de nem tudom Esztit magamnál tartani, mert ahogy felteszek egy kérdést, ő, fel sem nézve a rajzából, rögtön bekiabálja az eredményt”.

Szóval a sült tök süldögélt a ritka téli délutánok némelyikén, hosszan, lassan, s mi Évával tízpercenként kérdezgettük, hogy kész van-e már. Néha magunk is bekukkantottunk a lerbe, hogy szemrevételezzük, sürgessük: sülj már, sülj már! Na, olyan sült tök aztán nincs is több, amilyen a miénk volt! Még most is le tudnám festeni a sok aranyló narancssárga szeletet feketéllő kontúrjaival és felszínre gyűlt gyöngyeivel. Az illata betöltötte az ötször öt méteres konyhánk minden sarkát! Feltérdeltünk a székünkre a nagyasztalnál, hogy felérjük rendesen, és kiskanállal óvatos falatokat vágva, megfújkálva, bekaptuk még forrón. Ilyen finomat ti még nem ettetek, vagy ha igen, az akkor lehetett, amikor gyermekek voltatok egy olyan vidéken, ahol az alföldön élő szegények eledelének számító sütőtök is a kincsek közé számított…

Kerestem én, nem mondom, ezt az ízt és ezt az illatot, a sült tökét is, s a régi konyhánk illatát, ahol az almáéval keveredett a vanília, a mosószappan és a gyertya szaga, azt is, de valahogy sehol sem találtam rá azóta sem. Pedig valahol meg kell lennie! Bizonyosan meg!

Vélemény, hozzászólás?