Még 2010 májusában történt, hogy a Tel-Aviv két régi városrészébe kirándultunk. Florentinban 1930-as, Neve Cedekben 1890-es évekbeli házak láthatók, szóval szinte már felérnek a Damjanich utcával. A kettő határán pedig éhségünkben beestünk egy hummusz-étterembe. De komolyba ám, ahol láthatósági mellényes beengedő ember listával a kezében tartotta kordában az asztalra váró tömegeket.

A hummusz főtt, pürésített csicseriborsó, lehet enni szezámszósszal, gombával, egészben hagyott csicseriborsóval, kemény tojással, salátával, és szigorúan mindig pitával. Főétkezés, de egy igazi izraeli bármely napszakban szívesen bekap egy hummuszt. Megpróbálom érzékeltetni elterjedtségét.

Vegyünk egy hungarikumot: a körözöttet. Friss kenyérrel finom, ugye? Lehet enni erős paprikával, lilahagymával, paradicsommal, mindenkinek van egy tuti receptje a nagymamájától. Képzeljük el, hogy Magyarországon körözött-csárdák működnek, ahol csak a különféle körözötteket szolgálják fel. Képzeljünk jó sok ilyen vendéglőt, mondjuk az összes lángosos, hotdogos, palacsintázó és kifőzde helyén körözöttes áll, egymás mellett több is. Sőt, van egy falu a Dunakanyarban, a körözött fellegvára, több tucat körözött-étteremmel, hétvégeken autókonvojok sorjáznak Budapestről egy kis körözöttre. Étteremkritikusok vitáznak, hol mérik a legjobb körözöttet országszerte. Na, így képet alkothatunk a hummusz nemzetgazdasági jelentőségéről Izraelben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel