Kákonyi Lucia: Spárgaleves

Rövid a lába, vaskos a dereka, torz a tükör. Vera ruhatára halomban hevert a földön. Tetején az Illemtudás kiskátéja, Hogyan viselkedjünk párunk szüleinél fejezetnél kinyitva. Csinosnak kell lenni, nem szexinek. Térdig érő szoknya és egyszerű felső. Nincs erős smink és mély dekoltázs. Hű, de ingerszegény, és fejest ugrott a ruhásszekrénybe. Odatette azt a térdig érő szoknyát, amit meg akart kurtítani, de nem volt rá ideje. Hál’ istennek. Elegáns krémszín és jól ráfeszül a fenekére, szépen kidomborítja azt. Talált egy decens felsőt is hozzá. Semmi dekoltázs, garbónyak, a háta meg gyönyörű csipke. Áttetsző. Ha nem vesz melltartót, tökéletes lehet a látvány. Kifényesítette fekete tűsarkú cipőjét. Kislány korában gyakran mondogatta, hogy amikor ‛anuka lesz, mindig túsarkúban fog járni’. Édesanyja eldugta előle a tűsarkú cipőket, nehogy kificamítsa a bokáját, ahogy csetlik-botlik a hatalmas lábbelikben. Hát még nem anyuka, és még egy darabig nem is szeretne az lenni – bár nagynénje szerint épp itt lenne az ideje, mert ha nem vigyáz, egyszerre kapja majd a gyest meg a nyugdíjat –, de a tűsarkút, azt nagyon szereti. Kelemen szülei is elégedettek lesznek. Igazi illemtudó család a Logodi utcában.

Első alkalommal egy üveg borral és egy doboz desszerttel kedveskedhetsz párod szüleinek, de igen jól veszi ki magát, ha saját készítésű süteményt viszel. Utoljára karácsonyi mézest készített. Még otthon lakott és anya is élt. Méz, szegfűszeg és fahéj párában gyúrtak, szaggattak és díszítettek. A felvert tojásfehérje és az átszitált porcukor sűrű masszája megállt a habverőn. Kelemen kedvéért megpróbálhatja újra. Összedobhat egy tepsire való illatos karácsonyi figurát. Nem számít, hogy május van. A szándék a fontos. Bárcsak anya itt lenne.

Köszönéskor ne csókolomozz, és ne is tegezd le a szülőket! Nem illik. A napszaknak megfelelően üdvözöld őket és a kívánokot se felejtsd le! Szóval a helló kizárva, pedig milyen egyszerű és természetes, egy hanyag eleganciával odavetett helló. Egy korábbi első látogatás alkalmával igyekezett a legjobb benyomást tenni, szolid kosztüm, virágcsokor, udvarias ‛kezicsókolom, Vilma néni’. A potenciális anyósjelölt nem nyúlt a rózsákért, pedig Vera egy vagyont fizetett értük. ‛Csókolom! Meg néni is!’ Túl sok volt egyszerre, és az idős hölgy felcsapott állal visszavonult a szobájába. Nem sokkal a látogatás után a fiúval a kapcsolat megszakadt, de Kelemennel most minden más.

Az étkezésnél próbálj mindent megenni, amit kínálnak, csak akkor mondj nemet, ha már végképp nem fér beléd, és dicsérd az anyós főztjét – ha az velős pacal, akkor is. A pacallal még valahogy megbirkózik, csak spárgaleves ne. Még krém formájában sem. Képes az asztalra hányni. Ugyan egyszer egy adag pacalt is sikerült kitálalnia az egész napos régészeti ásatás, meg a tetemes mennyiségű házi pálinka elfogyasztása után. Ezért már nem is találkozik azokkal a szaktársakkal, akik jelen voltak az eseménynél, nem bírta feldolgozni, és nem gondolja, hogy azok elfelejtették, de ha igen, amikor meglátnák, azonnal felelevenedne az eset. A spárga az más. Sokat gondolkozott, hogy miért utálja a spárgát, mikor nem is volt spárgaföldjük és így nem kellett spárgát kapálnia gyermekkorában, ha egyáltalán kapálják a spárgát. Spárgaleves sonkás tésztával volt apja kedvenc szombati menüje, és a spárgaleves gyakran átcsúszott vasárnapra is. Volt, hogy asztalcsapkodással fejeződött be az ebéd, mert ő összeszorított ajkakkal tiltakozott a leves ellen. Apa nem tudta elfogadni, hogy a lánya megborzongott, valahányszor a spárga a nyelvét megérintette, öklendezett, amikor az lecsúszott a torkán és hánynia kellett, ahogy a gyomrát elérte. A tejlevest bezzeg felfogta, mert azt ő sem bírta, de azt meg az óvó néni nem értette, és Verába tömte a gusztustalan fehér löttyöt. Ő meg az Andrássy úti óvodától hazáig megszabadult tőle. Abban az időben Kőbányán laktak. A lány biztos volt abban, hogy a spárgaleves utálatát apjának köszönhette. A vasárnapi ebédek alkalmával mindig volt ok a veszekedésre, mert anya elsózta, nem paprikázta meg, kevés volt az ecet, nagymama egészen másképpen csinálta és röpültek a kanalak, néha a tányérok is. Évekkel később sejtette meg a mögöttest. Szóba hozta anyjának, hogy fogamzásgátló tablettát szeretne. Az anyja vonakodott és azzal példálódzott, hogy ő már apjával mióta nem, sőt fiatalkorukban sem – azért ő meg a két bátyja valahogy csak összejöttek –, és anya mégis elvitte őt az orvoshoz.

Tálaláskor tegyél úgy, mintha segítenél, ne ülj le rögtön, és ne várd meg, hogy kiszolgáljanak. Beszélgetésnél csak akkor beszélj magadról, ha kérdeznek. A barátodra se tegyél egyetlen rosszalló vagy ironikus megjegyzést. Inkább dicsérd, vagy kérdezgesd szüleit arról, milyen volt gyerekkorában. Vera memorizált, úgy teszek mintha, beszélgetek, de csak ha, és nem emlegetem fel, hogy, majd kérdezgetek és lelkesedem, hogy milyen aranypofa fiúcska volt.

Vera ott állt tűsarkúban, krémszínű szűk szoknyában decens felsővel, kezében a korai kánikulában összeragadt mézes. Még a kívánokat sem felejtette el. Kelemen édesanyja, Klári, kedvesen fogadta, azonnal összetegeződtek, bár Vera egy gúnyos vonalat vélt felfedezni a szája sarkában, amikor megemelte a süteményes doboz tetejét. A fiú édesapja sportos megjelenésű, jóvágású ötvenes. Kelemen is ilyen lesz. A férfi örült Verának és időről időre annak szabadon mozgó mellére tévedt a tekintete. A lány nem volt benne biztos, hogy a csipkés betétet a decens felsője hátán bárki is észrevette. A vacsoránál sem volt nehéz dolga. Klári megkérte, hogy segítsen. Vera készségesen rakta ki az evőeszközöket, és amikor az asszony tapintatosan figyelmeztette, hogy a késeket élükkel a tányér felé fordítsa, a lány ‛ja persze’ mosollyal leplezte zavarát. Nem kellett megküzdenie se a spárga-, se a tejleves rémálommal, pacal és házi pálinka sem került az asztalra. Saláták, natúr húsok és mandulalisztből készült sütemények várták. A karácsonyi mézesről megfeledkeztek. A vacsora után a kávét és a digestive keserűlikőrt az apa cseresznyefa borítású dolgozószobájában fogyasztották el. A kávé mellett Vera megtudta, hogy Kelemen nyugodt és kiegyensúlyozott kisbaba volt, és végignézhette a fiú huszonötödik születésnapjára készült fotókönyvet. Látta Kelement habos-babosban a keresztelőjén, öltönyben a konfirmálásán, szmokingban a szalagavatóján és talárban a diplomaosztón. Egy olyan képet sem látott Kelemenről, ahol maszatosan agyagot dagaszt, mesekönyvvel az ölében bilin ül vagy szalmakalappal a fején ordít. Vera gyerekkori fényképeit őrző macskanyelves doboz ilyen képekkel volt tele. Tíz óra felé búcsúzkodni kezdtek, mindenki biztosította a másikat, hogy milyen kellemes este volt, hogy mennyire örülnek, és feltétlenül megismétlik. Klári odatartotta az arcát a lánynak, aki bátortalan puszit nyomott rá, vigyázva, nehogy tönkre tegye a nő még mindig kifogástalan sminkjét, a férfi pedig rátapasztotta tenyerét a csipkebetétre a decens felső hátán és megölelte a lányt. Vera melle a férfiéra lapult. A fiatalok a macskaköves Logodi utcáról még visszanéztek. A szülők egymást átkarolva álltak az erkélyen. Integettek. Tökéletes páros, dünnyögte Kelemen és visszaintett. Simán ment minden, jól debütáltál, súgta Vera fülébe és megkönnyebbült mosollyal az arcán megcsókolta. Ühüm, válaszolta a lány, és tapintatosan elhallgatta, hogy egész este úgy érezte magát ebben a tökéletes világban, mint egy nem kívánt szobanövény.