Lakner Zsuzsa: Kávéfőző-leltár

A kávéivás a nászajándékba kapott piros kotyogóval kezdődött. Máig nem emlékszem, hogy került ki Németországba, de még mindig megvan. Akkoriban, a kilencvenes évek elején, minden német otthonban filteres kávéfőző hörgött és bugyogott. Nekünk is volt egy helyes kis fehér Braun. A Melitta-Man a kávéfilterrel minden tévénéző személyes ismerőse volt a boldog időkben, amikor még nem szakították meg reklámok a film legjobb jeleneteit. Mi mindig frissen ittuk, de vendégségben és a munkahelyeken szokás volt egy nagy adag lefőzött kávét melegen tartva iszogatni, míg el nem fogy. Egy idő után ezüstös film képződött a tetején, ami engem leginkább a fotóelőhívó folyadékra emlékeztetett.

Viszonylag hosszú Nescafézás után, olaszországi nyaralások folyományaként, átnyergeltünk a kapucsínóra, majd az eszpresszóra, rövid időre újra előszedve a kotyogót. A kétezres évek közepén barátnőm, majd hamarosan – egymástól függetlenül – a család felcseperedett gyermekei barista tanfolyamot végeztek, s velük együtt tágult a mi horizontunk is. Megszerettük a profi kávéfőzőn átgőzölt ristrettót, kiokosodtunk a kávéfajtákban, és egy gyönyörűen egyszerű Bodum French Press pikszissel bénáztunk.

Egy vendégségben ivott kapszulás kávé által kiváltott lelkendezés eredményeképpen az egyik évben karácsonyra Nespresso gépet kaptunk ajándékba. Ez a gesztus akaratlanul szektataggá teszi az embert. A csodálatosan csomagolt, méregdrága kapszulákat ugyanis kizárólag a saját üzleteikben árulják, ahol úgy celebrálják a vásárlást, mintha briliáns gyűrűvel kereskednének az aranykártyás ügyfelekkel. A kapszulák előállítása, finoman szólva, pazarlás a Föld nyersanyagkészletével. Hiába veszik vissza ma már a használt kalapkákat, az újrahasznosítható elemekből maximum egyszer használható fémhuzal hozható ki, szóval zöld gondolkodású ember nehezen jön ki jól a dologból.

A masinát egy idő után száműztük a kollázsműhelybe – a születésnapokra ajándékba kapott kapszulák így hónapokig kitartanak –, és vettünk egy csodálatos szerkezetet, amely már jó ideje hűséges társunk. Frissen darálja a betöltött pörkölt kávét, és a ristrettótól a latte macchiatóig mindent lehet készíteni vele. Ha akarjuk, igazi olasz pörkölést vagy tisztességesen megfizetett ecuadori kisparasztok termékét tölthetjük bele, a kipréselt kávépogácsák komposztálhatók, a kávé pedig remek. Barátainktól kapott csészénkbe töltve, vidáman indítjuk vele a napot.

1 hozzászólás ehhez: “Lakner Zsuzsa: Kávéfőző-leltár

  1. A Föld nevében is köszönjük szépen! Nemrég megnéztem a boltban, hogy mennyibe kerül a kapszulás kávé kilója, mármint a nettó kávé, a csomagolás nélkül, és sikítva rohantam haza az őrölt Meinl és Dallmayr készleteim biztonságos fedezékébe.

Hozzászólás a(z) Draskovich Edina bejegyzéshez Kilépés a válaszból