Veress Tamás: Tudomány

Szalonna a lelke, már megbocsáss,
– rózsás lagymatag tokák kíméljenek –
ellenben sóvirágos, nyurga, füsttől sárgálló,
szikkadt hátatáji rész – az Úrra!
Az effélét vakon,
ellenszélben kikutatom.
Bürkével fényelt vasbogrács legalján
cserfelve szánkázzék,
tobzódjék saját zsírján,
üvegszerű, majd töpör állagúra.
Magára húzva kétannyi vereshagymát,
mint amit nem röstellsz,
– így tanított sógor-mesterem.
Gergő híján ma már e ponton
Olivér segít nekem,
gátlásaim vele órákig vetkezem.

Roskad, ne aggódj – itt lép be türelem,
mely lomha, sűrű, üveges szaftot terem,
alapját jóféle ételnek, ha estebédeltek,
emiatt elkél addig is némi nass.
A többség itt már hibázott,
legott elkapkodott előadásából
egy felvonásnyit.

Lábszár, de inkább comb, ha kérhetem,
némi hártya, zsíros kötőelem marad,
birokra kelve egész köménnyel,
kényes teste fehér burkokat von
magára ha ad, ilyenkor a szakács
vár még kősóval, édesnemessel,
inkább elnézi e táncot.

Vizet csak amatőr, tudod!
Száraz vörösben kelnek föl zamatok,
alábbhagy sercegés – innentől sűrűsbödő
boros iszapban mártózik zellernek fele,
egész paradicsom, répakarika,
kézzel morzsolt csipet,
hosszában hasfelmetszett
kápiapaprika.

Én – ekkorra már –
a gyöngyözést figyelem,
már amennyiben
kellő nehézkesen tör elő a gőz
a bőrző kupolák alól,
Összeért megannyi alkotóelem,
a nagyjelenetben leadta
teljesítményét
minden hozzávaló.

Függöny.

Savanyák – zölddinnye,
hegyes erősnek szeldelt tucatja,
újabb palackja Olivérnek,
megtört burgonyák – sóvár tekintetek,

kik végre enni kérnek.

Add fel hát!