Jászberényi Attila: A tócsni neve

A magyar népi konyha szegénységszülte liszt-szalonna-krumpli Bermuda-háromszöge nem hatott épp megtermékenyítőleg a gasztrodiverzitásra, a leleményt és furfangot azonban nem tudta elnyelni. A lényegileg hasonló ételek formai és nyelvi változatossága bámulatba ejtő. Létezik például egy étel, aminek több neve van, mint volt Ságvári Endrének. A legelterjedtebb nevén tócsni, avagy lepcsánka/lapcsánka univerzumra gondolok. A két névhasználat között a tót, illetve rutén behatás határát kereshetjük. Míg előbbi, összes mutációjával (tócsi, taccs, tokcsa) inkább a nyugati, addig utóbbi (lapótya, lapotyka, lepkepotyi, lepcsák variációkban is) főképp a keleti országfélben honos. Igaz ugyanakkor, hogy a ruszinos változat nem, vagy kevesebb tojást tartalmaz, így színre is fakóbb.

Északon, Hevesben és a Palócföldön a macok – úgy is, mint a kiváló egri étterem neve – hódít (népi etimológiailag mackó és krumplimackó), de az illegalitásban tényleg Ságvárival összemérhető számú konspiratív néven is azonosítható. Görhönyként, cicegeként (alias cicere, cicedli) és borzaskaként például a Szlovák Sörözőben is kapható, de a bramburák-bandurák-bere-berhe-berét, a placki-pacsni-pacsa, harula-hurablé fokozások leginkább csak otthon használatosak.

És akkor még nem beszéltünk a krumpliprósza, krumplimálé, krumpligánica, krumplibaba, krumplibodag, krumplis fluta féle beszélő nevekről, illetve a magyarázat nélkül álló fedősztorikról, mint a matutka, kremzli, latkesz, guhi, enge-menge.

A valamikori tótlángost urbánus fiatalok ma tót pizzának is emlegetik, és nem átallják cukkiniből is elkészíteni.


Illusztráció: Pixabay

3 hozzászólás ehhez “Jászberényi Attila: A tócsni neve

  1. Köszöntöm az új szerzőt a sorainkban, azaz az ételpultnál, és köszönöm a nyelvi változatokat.
    A krumplimáléról az igazi málé jut eszembe. Valaki írhatna erről is, egy jó recepttel megspékelve. 🙂
    A legfinomabb lepcsánka egyébként a Sáli Rózáé. Csak krumpli és liszt, só és bors. De valami fenséges! Nekem sose sikerül olyan jól. Hiába, a madártejre vagyok specializálódva. 🙂

  2. Visszatérő problematikája ez a gasztroirodalomnak. Nemzetiségek képviselői csapnak össze családon, egyetemi csoporton, kollektívákon belül azon vitázva, hogy akkor tulajdonképpen mi is ez az étel, és mi is a valódi neve? Kié az igazi, az eredeti? Ki sütötte az elsőt? (Gyerekkoromban Lengyelországban láttam olyan éttermeket, ahol ilyesmit adtak, tejeskávéval.) Úgy tudom, a cicege a Vas megyei neve, a gánica pedig inkább a dödölle irányzata, ami szintén megért egy misét, itt a Kantinban is. Cukkinit én is szoktam ilyen formában sütni, de a sima tócsniba is reszelek hagymát vagy fokhagymát, csakis frissen őrölt bors jöhet szóba, és zöldfűszeres tejfölös-joghurtos mártással adom. Kérem a tisztelt bíróságot, hogy kegyeskedjék megbocsátani!

Vélemény, hozzászólás?