Biró Csongor: 25
Az időt megállítani mi sem tudtuk, de meg-megfékeztük egy kicsit, amikor összegyűltünk pont annyian, ahány évet elveszítettünk virágba borulásunk óta. Őrültnek lenni egy napra olyan, mint örülni a napnak, amely amúgy sosincs benne a naptárban. Az év 367. 24 órájára sokat kell várni és az sem biztos, hogy eljő. Másik Csongi szerezte be a hozzávalókat, az 5-6 kiló porhanyós füstölt csülköt, a selymes puhaságú combot. A pityóka helyinek tűnt, a kápia regáti, a hagymából Emeséék a dupláját pucolták. Évike szervezett, Péter vezényelt, tüzet rakott, mi hordtuk az erdőből a száraz karácsonyfát, Zoli vágta, Levi hasogatta, Döme a szalonnát aprította. Az egyik Pista a borért és a jó pálinkáért felelt, a másik szóval tartotta a népet, Gyuszi dörmögött, Feri szabadidejében vigyorgott, Sankó sörcsapot szerelt, Kinga hámozott, Ildi zenét rakott, Boér szivarozott, Tünde szorgoskodott, Zita, Edit és Balázslaji is ott csámborgott valahol. Forgott és nyüzsögött az egész Hargita-fürdő. Az alkotás pillanatát nem vártuk meg. Elbújtunk az erdőben. Gőtékkel találkoztunk, szarvasnyomból ittunk, meddőn csúszkáltunk, áfonyabokrot tépkedtünk és fityiszt mutattunk a rohanó perceknek. Mire visszaértünk, Lóri hordta a vizet, Karola anyáskodott, Tibi apáskodott, Izsák a hatodikon ügyködött, Csongi meg csak kavarta a pirosló vastag nedűt. Aztán mindenki az üsthöz járult, dobott bele babot, babért, borsot, sót, paprikát, tejfelt, zsurlót, mentát, kaolint, békát, parazsat, szívet, lelket, vidámságot és annyi nevetést, hogy nagy üresség maradt utána. Éhesek voltunk. Fiatalok. Boldogok. Kinga Márait idézett. Hogy boldog, aztán tökéletes, de végül csak lenni. Lettünk, voltunk és vagyunk. Ez a világ legjobb pityókatokányának története.