Hegyi Zoltán Imre: Evezősök ebédje (Pierre-Auguste Renoir, 1880-81)

Nem reggeli. Nem.
Reggel a bőrön súrlóbb
a fény esése –

vasárnap dél múlt.
Városlakók lepik a
vízpart teraszát.

Összeszokott kis
társaság lehet, csak a
festő nem látszik –

annyi évődő
tavasz van ebben a telt,
dúskeblű nyárban!

Dús, fürtös öröm –
figyelmek vágyba göngyölt
háromszögei…

Én téged, te őt
ő tán azt, ki nem látszik
e fényjárt vásznon –

„…nem hallgatom ezt
a sok sületlenséget!”
sóhajt a Dáma.

Mennyire ünnep!
Örökbe rabolt öröm
önfeledtsége…


…Az evezősök reggelije Renoir-tól. Évente egyszer lefestem. Immár húsz éve. A legnehezebb a tekintet. Néha az az érzésem, megváltozik a hangulatuk, amíg hátat fordítok…
(
Raymond Dufayel – Serge Merlin – mondatai az Amelie csodálatos élete című filmből)


Nádas szelíd falán túl csobog a locska Szajna,
a társaság (hejhó’) mulat az evezés után –
Itt Chateau-ban, Fournaise-nál egy könnyű délután
a bőrt átfűtő fény is mintha csókolni akarna.

A mérnök úr (fest ő is) csak a bűbájos Alint
lesi, aki (hopp’) most csak kajla mopszliját –
s a mérnök úrra kis színésznő feni a fogát:
aki felett a firkász feszül – (eh!) rá se legyint.

A korlátnál a fogadós gyönyörű lánya
kicsit (de csitt!) szerelmes tán itt valahányba –
ám óvja a tekintély – és deltás apja izmai.

A másik díva hátul: „…nem vágyom hallani
e sületlenséget!” – míg szép Angele (hallga, ni!)
vajon mi titkot suttog a vén vizespohárba?


Pierre-Auguste Renoir Evezősök ebédje (Le Déjeuner des canotiers – a magyar fordításban gyakran: Az evezősök reggelije) a washingtoni Phillips Collection gyűjteményében található | Kép forrása: Wikipédia

Vélemény, hozzászólás?