Horváth Ira: A Túró Rudi és a bélyeggyűjtés

Anyám és apám is élelmiszeripari mérnökként végeztek, a főiskolán tanítottak és gyakran mentek különböző élelmiszeripari vállalatokhoz tanácsokat adni, szakérteni. Gyerekként engem is többször magukkal vittek, így jutottam el például kenyérgyárba, a szegedi Pick üzembe, vagy éppen a híres moszkvai Рот Фронт csokigyárba. De az egy másik történet…

A hetvenes évek legelején – akkoriban Szegeden éltünk – a Túró Rudi még nem volt országosan ismert, néha-néha lehetett csak kapni. Egyébként a jellegzetes ízt, a keserű csoki és az édes túró ízének keverékét, én egy orosz (vagy szovjet?) édességből ismerem; szintén korai gyerekkor, de ez megint csak egy másik történet…

A mostani történet arról szól, hogy apám egy mátészalkai kiszállás után egy óriási doboz Túró Rudival állított haza: legalább háromkilónyi finomsággal. Kényes pillanat volt ez. Könnyen járhattam volna úgy, mint a kisfiú a legendás svéd gyermekversben („Bélyeget gyűjtöttem. / Papa hozott egyszer egy kilót. / Azóta nem gyűjtök bélyeget.” – Siv Widerberg), de szerencsére nem így lett. Alighanem jutott belőle a házban másoknak is, de a nagyját biztosan én ettem meg. És azóta is csak azt, az igazit szeretem.