Baranczó Bertalan: Csorba

Munkahelyemen az étkezési munkaszünet húsz perce – ha nem üti fel a fejét valami rendkívüli és hamari feladat – többnyire tartalmasan, célirányosan, rendeltetésének megfelelően telik: ebédelek. Terítékem talpazata az íróasztalom, és nem időfukarságból költöm itt el ebédemet. Igénybe vehetném az üzemi étkezde egyeseknél meglehetős, másoknál meglehetősnél színvonalasabbnak mondott szolgáltatásait is, de még egyetlenegyszer sem ettem lett légyen ott. Nem, nem vagyok finnyás, na de ha módomban áll egészen megbízható helyről, otthonról hoznom az ebédet?! Meg aztán bele sem merek gondolni, mit szólna a feleségem, hogy elpártoltam a főztjétől!

Minap is eljött az idő, az ebéd ideje, nyugalom és kellemes konyhaillatok töltötték be az iroda terét, amikor egy kolléga lépett be és szippantott egy nagyot a nyálcsorgató telt légből: „Na, mára mivel lepett meg Évi?” – tette fel a kérdést. „Csorbával.” Már a nyelvén volt, hogy „Az meg mi?”, de láthatóan elbizonytalanodott. Tekintete a tál beltartalmát, majd a sérült külső peremét vizslatta. Hogy pillanatnyi zavarát oldjam, gyorsan megkérdeztem: „Nálatok ki csinálja a csorbát?” Határozottságát visszanyerve azonnal komolyan válaszolt: „ A mosogatógép… Amikor figyelmetlenül rakjuk be az edényeket.”

A szóban forgó, a fotón is látható ebéd egy malaccsorba (ciorba de porc) volt.