Ducretot Jade: Fokhagymás lángos

Kérsz rá fokhagymát? Hallod, hozzád beszélek! Nem hallom. Igaz, pár másodperce még azon gondolkodtam, milyen lángost eszem fürdés után. Most csak őt nézem. Arcát a tenyerébe nyomja, nem akarja, hogy sírni lássák. A másik kezében a telefon, és csak azt ismételgeti: nem hiszem el, nem hiszem el. Pár másodpercig figyelem, nem akarok katasztrófaturista lenni. Legszívesebben odamennék hozzá, hogy sajnálom, és ne féljen, idővel jobb lesz, ígérem. A zsírtól ázott, meleg papíron ott a lángosom. Aggódom kicsit a kilók miatt is, de aztán legyintek. Nyaralni jöttem, nem aggódni. A naptejet is otthon hagytam, pedig mindenki tudja, elég egy leégés és jöhet a rettegett kór. Na, de árnyékban mégsem feküdhetek, akkor sohasem leszek olyan barna, mint a síró lány. Ha már az alakom nem tökéletes, legalább a színem legyen jó. Barna bőrrel jobban is érzem magam, karcsúbbnak, szexibbnek, a szőrszálak is kevésbé látszódnak. A víz kellemes hőmérsékletű, mégsem kívánom. Először nyaralok vele, nem gondolhatja, hogy kényes vagyok. Csak vagányan. Belevetem magam a vízbe. Úristen, ezek hínárok a talpam alatt! Kibírom, nem vagyok nyafka. Szétfagytam. Végre kifelé vesszük az irányt. Menj előttem, nem kell előreengedni, minek játszod az úriembert a strandon is. Persze, hogy előreenged, és most teljes valóságában, nappali világosságban nézheti végig a hátsó felem. Aki kiviszi a matracot, az feküdhet rajta, és azzal a lendülettel kikaptam a kezéből. A probléma megoldva, tökéletes fenéktakaró. Amúgy milyen jó színem lett. Mire ő, jól leégett az arcod, meg a vállad is. Nem kented be magad? Leégett? Majd bebarnul. Bírja a bőröm. Reggelente pedig majd azon dolgozhatok, hogyan tüntessem el a hámlásokat. Nem baj, holnapra tényleg jó színem lesz, és sokkal magabiztosabban viselem a nyári szoknyámat. Szóval megérte. Éhes vagyok. A többiek is. Miss Fitness, az önmegtartóztatás mintaképe, valami salátát enne csirkével. Nem érdekel, nyaralok, nem fogom kihagyni a lángost, tejföllel, sajttal, sok fokhagymával. Láttam valahol, hogy egy százasért még lila hagymát is kérhetek rá. Na, olyan kell nekem! Evés után meg szobrot állítok Miss Fitnessnek a homokozóban. Megszólal a telefonom. Anya hív. Olajos kezemmel megnyomom az elutasítás gombot. Aztán a síró lányra nézek. Minden eddigi kérdés elszáll. Nem érdekelnek többé a kilók, a fenekem a nappali fényben, ahogy az sem, ki, mit eszik, arra gondolok, mikor is láttam utoljára. Alig voltam vele, most is úgy volt, együtt nyaralunk, de én inkább a barátaimmal tartottam. Annyi mindent szeretnék még mondani neki, kérdezni tőle. Remélem, nincs baj, és visszahívom. Örülök, hogy jól van. Eszem a lángost. Sajnálom a lányt. Tudom, nagyon szenved, ki ne szenvedne, ha rossz hírt kap. Egyik pillanatról a másikra történik, nem sejtheted. Csak ülsz a buszon és kapsz egy hívást, vagy éppen végeztél a tanulással, és anyukád azt mondja, beszélni akar veled, és érzed, valami nincs rendben. Nem láttad még ezt az arcát, nem hallottad még ezt a hangját. Eláraszt a fájdalom, a harag, a düh, az emlékek és a rengeteg kérdés. A síró lány a barátait ölelgeti, fel és alá ugrál. Nem hiszem el, nem hiszem el! Sikerült! Angliába megyek tanulni! Nem hiszem el! Én sem. Teljesen kihűlt a lángosom.

Illusztráció: Zsubori Ervin