Torma Cauli: Kéhli 70
„Az Önök vendéglősének világra jöttekor – annak a napnak éjszakáján, édesanyja: Lévai Esztike jól belakmározott a disznótorból megmaradt, és már sokadszor melegített töltött káposztából. Volt abban csülök is, meg füle-farka. Jó csöves pirospaprikával, csipetnyi majoránnával és magyarborssal volt ízesítve. Olyan jól esett a lakoma, hogy Cecei uramnak ötkilósra sikeredett születni, és mára már a százat is meghaladta. Lévai Esztike sokáig főzte még a töltött káposztáját – Gaál B. Eduárd Mester pedig eltanulta, hogyan kell ötkilós babák születéséhez elemózsiát készíteni.”
Az idézet a Kéhli Vendéglő étlapjáról való; köztudott, Óbudán ez volt Krúdy – és barátai – kedvenc vendéglője. Mindmáig működik, csaknem teljesen az eredeti formájában. Az étlapon klasszikus, csodás ételek szerepelnek, más idézetekkel együtt, még Krúdyt is lehet olvasni. Csodálom, hogy a mai világban még megmaradt egy aránylag érintetlen rész Óbudából az Árpád híd tövében: itt van a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (a Krúdy házban), a műsorairól, kiállításairól híres Óbudai Társaskör, illetve a Kéhli Vendéglő is.
Jól választott a lányom. Az alkalom egy jeles nap, azt hiszem, betöltöttem a 70. évemet – én ugyan nem érzem –, Galina lányom és mamája volt a társ az étkezésnél, előbbi a szponzor. Komoly dilemma elé kerültünk, mire végigböngésztük az étlapot és a borlapot, végül – Krúdyra és Szindbádra tekintettel – egy velős csonttal kezdtük, fokhagymás pirítóssal. Rendesen megküzdöttünk a csonttal, mire hajlandó volt megválni a lényegétől. Addigra a másfél deci Tokaji Furmint is megérkezett, amivel feloldottuk nehézségeinket. Jelzem, a második fogáshoz újra rendelni kellett. Kétségeim támadtak a befogadóképességemet illetően, de nem tudtam ellenállni a harcsapaprikásnak túrós csuszával, amiről már a múltamban (Balatonfüred) kellemes nyomok maradtak. Hozzá pedig balzsamecetes jégsaláta. Galina bélszínt kért Stroganoff módra, a mamája pedig csülköt Pékné módra.
Mit is mondjak… Aki még nem lakott jól az eddigiektől, az kérhet desszertet is, nekünk már nem jutott hely hozzá, ki kellett hagyni. A pincérünknek pedig végül elmeséltem Gundel egy bölcsességét: „Az a pincér, aki nem tud mosolyogni, az jobb, ha vendégnek születik.” Ez rá nem vonatkozott!
Az illusztráció Kelemen Katalin felvétele.
