Abafáy-Deák Csillag: Velencei zárdareggeli
Sose gondoltam arra, hogy egyszer zárdába vonulok. Apáca amúgy is volt már a családunkban. Véletlennek is nevezhetném, hogy a Velencei Nemzetközi Nyári Művészeti Akadémia szervezői egy hajdani apácakolostorban foglaltak szobát nekem, közel a Palazzo Zenobióhoz, ahol az előadásokat tartottuk.
Ma is apácák működtetik ezt a szálláshelyet, de több világi alkalmazott is dolgozik itt. A házirend szerint éjfél után nem lehet bemenni az épületbe, reggel hatig zárva. A szoba, jobban mondva inkább cella, tiszta, de nagyon puritán, egyszemélyes ágy (minek is lenne kétszemélyes, vagy uram bocsá’, francia), kis szekrény, minek a sok hívság, kis asztal székkel, egy polc, az ágy fölött kereszt. A matrac kemény és kényelmetlen, inkább idő előtt kikelek az ágyból, csak semmi lustálkodás. Reggeli csak kilenc óráig. Ám a kilátás az maga az orgia, gondozott kert, sok virággal, asztalokkal, székekkel, sétánnyal, magnólia- és olajfával.
Nem szoktam reggelizni, csak kávét, gyümölcsöt, de itt kénytelen vagyok, délutánig nem bírom ki étel nélkül. Kávé, tea, narancs- és ananászlé gépből, zsömle (fehér és rozs), vaj, margarin, sonka- és sajtszeletek fogadnak, hosszú sor áll, tülekedés van, közelharcot kell vívni, a sonka és sajt gyorsan eltűnnek. Nem pármai sonka, hanem amolyan préselt prágai talán, a szeletelt sajt is ismerős az otthoni közértből. És valami dzsem is, hogy édesítse életünket, kalácsfélére is kenhetjük, így szavunk se lehet, de én nem vagyok édesszájú, inkább felveszem a harcot a sonkáért, sajtért.
Harmadik napon már tudom a koreográfiát, mikor érkezik újabb tál, konyhalány hozza, akit egy hívő apáca irányít. Fekete. Az apáca. De nagyon. Próbálok szóba elegyedni vele, érdekel a sorsa, de nagyon visszafogott, látom, tart attól, hogy ha lefényképezem, ki tudja, hogy a képe hova, milyen társaságba kerül, nyugtatom, csak egy író vagyok messzi Magyarországról, nem kerül illetlen kezekbe a fényképe, nem is veszem le szemből. Egyik korábbi fotómon csak később veszem észre, hogy félig háttal ő ül a kertben, reggel korán, élvezi a csendet.
