Sümegi Noémi: A balatoni reggeli

Sok szó esik manapság a megújuló balatoni gasztronómiáról, hogy ne a méregdrága, silány strandkaját együk, hanem helyi és szezonális alapanyagokból készült, jó minőségű fogásokat. Zajlik a beach food forradalma, nyílnak az újhullámos strandbisztrók, most azonban beszéljünk egy méltatlanul háttérbe szorult műfajról: a balatoni reggeliről.

A Balatonnál sok helyen lehet jót enni: a borászatok többsége már harapnivalót is kínál, vannak remek éttermek, és pompás teraszokon lehet újragondolt fogásokat kapni. Hogy hol, ahhoz jó ötletekkel szolgál a Magyar Konyha nyári számához csomagolt Balaton 2018 Gasztrokalauz, amely 400 helyet ajánl az olvasók figyelmébe, köztük például egy régi motorost, a balatonszemesi András büfét, ahol nem csupán hekket lehet kapni, hanem süllőt és keszeget is, a híres krumplisalátával. (Fagyasztottan érkező, fej nélküli halat a legjobb halsütők is kénytelenek tartani, mert a „balatoni hekket” feszt keresik a vendégek.)

A magyar tengernél eltöltött napok során azonban nemcsak ebédelni, vagy vacsorázni szeretnénk, hanem reggelizni is, és ez a műfaj egyfajta szociológiai szürkezónában létezik. Mert mi is jellemzi az üdülés alatti reggelit (ami már inkább brunch, hiszen bele is lóghat az ebédidőbe)? Először is, jóval később fogyasztjuk el, mint egy dolgos hétköznapon, és tovább is üldögélünk fölötte. Most tekintsünk el a szállodák tól-ig időintervallumban elérhető svédasztalos kínálatától, az általában hozza a szokásos Zala felvágottas, sajtszeletes, hűtőhideg zöldséges színvonalat. Fordítsuk figyelmünket a magunk által megoldott reggelik felé, mert hiába van már Harcsa & Krumpli (balatoni fish & chips), kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk vagy bagelbe álmodott Pulled Ponty, reggelizni nem fogunk elrohanni se az udvari Kalóz Strandbisztróba, se a badacsonytomaji Kishableányba, se a boglári Palettába.

Ha pedig magunk készítjük a reggelit, még mindig számos aleset létezhet. Amennyiben saját vagy vendégházban szállunk meg, akkor rendelkezésre áll a konyha egész infrastruktúrája, beleértve a hűtőt és a tűzhelyet, tehát semmi sem akadályozhat meg, hogy összeüssünk egy szalonnás rántottát vagy süssünk néhány bundás kenyeret. Tapasztalataim szerint azonban ehhez senkinek sincs kedve: olajszagban állni a negyven fokban – nem, ilyet még nem láttam. Sokkal inkább az történik, hogy a házi kényelmet élvezők és a kemping nomád körülményei között reggelizők hasonló kaját esznek, mégpedig – bár van számos nagyon jó minőségű pékség is Balaton-szerte – alapvetően a legközelebbi kisbolt felhozatalára támaszkodnak, a reggeli kifli-zsömle (kakaós csiga) beszerzésében mindenképp. Persze, ha van hűtő, például a faházas kempingben, akkor otthonról hozott finomságokkal is turbózhatjuk a kínálatot.

Mi idén vittünk lesütött húst finom pecsenyezsírral, ajvárt, zakuszkát, tonhalkrémet, bacont, sajtot, müzlit, mézet, lekvárt és rengeteg zöldséget: fürtös uborkát, színes paradicsomokat, többféle paprikát, kukoricát, édes lila és póréhagymát. Aki gyümölccsel akarta kezdeni a napot, ehetett dinnyét, barackot, szilvát. Volt mindehhez pirítós sütőnk és turmixgépünk is, de mint minden évben, egyvalami győzött: a vajas-májkrémes kifli bolti kakaóval. Igen, megvettük a kisboltban a sós-köménymagos „vizes” kiflit meg a konzerv májkrémet, és azt ettük paprikával meg paradicsommal. Néha csináltunk „óvodás teát”. És arra sem nehéz rájönni, mi adja ennek a varázsát: a gyerekkori balatoni nyarak emléke, amikor nem volt más, de együtt volt a család, sütött a nap, és olyan gondtalanok voltunk, mint aztán már soha.