Veress Tamás: Ollód

Nyár eleje van. Utolsó lekvárod
– bár kínosan beosztó voltam – feléltem mostanára.
(Könnyek közt mostam el üvegem, rajta régi
közértes cetliken, szeretett kézírásod: 2014. VII.)
Birsalmasajtod is így jár, hiába folyton csak felezem
(mondjuk, ha következetesen teszem,
örökké kellene tartania).
Raktárkészletem ezennel kifutóban,
termelésed hónapokkal előbb leállt már.
Átlényegülsz.
Van még rengeteg általad varrott ingem, zakóm,
ablakpárnám, filmem, fotóm Rólad
(kopnak, fakulnak majd törvény szerint),
de alapvetően áttetted székhelyed idebentre.
A tudomány a szublimációig lát el,
Te több lépcsőt ugrottál,
szilárd halmazállapotból jutottál lelki síkomra.
Persze az emlék szó sem pontos.
Van sok emlékem Veled kapcsolatban, ám
Te magad nem leszel múlttá,
elég a teamécset
hanyatt, szegycsontomra tennem.
A közel rezgő lángban – mi világítja mellem,
arcom, s szobám – rögtön ott vagy,
Melléd telepszem.

Bazaltnehéz szoknom a kettősséget,
verssel, szertartással hidalni mélységet,
mely elvarrt szegélyek,
s hullámzó vásznak közt,
szabászollódként nyílik
odabent.

(2015)

Vélemény, hozzászólás?