Bibók Bea – Tenczer Tamás: Körtés-szilvás-diós pite két hangra

Az alábbi írás sajátos szövegjáték eredménye.
Bibók Bea augusztus 20-án kelt (!) süteményes történetébe
Tenczer Tamás trollkodott, mondhatni, sült bele.
(Jelesül belesült!?)


Szent István-napi szilvás-körtés-diós-karamellás bujaság OMG

Hullott gyümölcsök elégiája

Van kertünk vidéken. Vidéken kertünk van. Van vidéken kertünk. Nem kertelek. Vénnek (is) való vidék.

Vidéken van kertünk, néhány öreg, általam kivágásra ítélt gyümölcsfával. Tamással minden évben megvívjuk a szokásos harcunkat, én szeretném kivágni vágatni ezeket a fákat, ő nem. Nálam a fűrész. Aztán mégis mindig van valami indoka, amivel sikerül meggyőznie engem, hogy érdemes még esélyt adni nekik. Hiába nálam a fűrész, ez az érvek diadala. Az itt töltött nyári napok reggelein első útja a fákhoz vezet, és marokszámra szedi össze a gyümölcsöt. Mosolyogva hozza, mint aki kincset talált. Ma reggel egy kupac szilvát és körtét hozott be. A szilva leve lecsordult a kezén, már a darazsak is megérezték, rajzottak a szilva körül. A körte félkemény, mondhatnám zöld, talán még érhetne egy kicsit. Általában oka van az idő előtti pottynak, leginkább állati. Nem mintha kukacoskodni akarnék. A gyümölcsök a terasz asztalára kerültek, Tamás boldog tulajdonosi mosollyal kampányolt a kissé szottyadt, ám édes, néhol kukacos szilva mellett. „Ha a darazsak szeretik a szilvát, az csakis mennyei, lédús csemege lehet!” Nem vagyok darázs fan! Friss tapasztalás, hogy a szentjánosbogarak is imádják. Már a fán bevackolják magukat az érett szilva belsejébe, egészen belébújnak, s csak akkor másznak elő vonakodva, amikor a földre hullva érzékelik, hogy valami nem stimmel.

Mivel pálinkát nem főzünk, annyi gyümölcs sajnos nincs, ezért ezekkel a gyümölcsökkel kezdeni kell valamit.

Mindig rossz érzés számomra bármilyen ennivalót kidobni, ezért ma, háromnapi túrázás utáni izomlázzal, igazán nehéz volt végiggondolni, e furcsa biológiai produktumot nevezzük hát izomlázálomnak, mit is csináljak ezekkel a gyümölcsökkel. Jöttek a kifogások: hullott gyümölcs gondosan szortírozott, a fele sem lesz jó, na de ami igen, az aztán!, lásd még, félig üres, félig tele pohár… egyébként sincs rá elég idő… nem kell sütemény, csak hízunk tőle… most nem is akartam sütni… stb.

Aztán eldöntöttem, hogy a megoldás a körtés-szilvás-diós pite lesz. Friss, mézédes, darázsszentjánosbogárlátta szilva és félig érett körte van, dió pedig egész évben megadatik nekünk a bőven termő három fának köszönhetően. Amikor kinyitottam a hűtőt és szembesültem azzal, hogy nincs itthon margarin, ami a pite tésztájához elengedhetetlen – és az is végigfutott rajtam, hogy Szent István napján bolt sincs nyitva –, felülkerekedett a kreatív énem. Egyenlőtlen küzdelem volt, borítékolható volt a végeredmény.

Gluténmentes süteményben gondolkoztam, az alap tészta a vizes piskóta. A gyümölcsöket összevágtuk a mondatot kiegyensúlyozandó, a körtéket én vágtam fel, és az addig ott lakmározókat én tessékeltem ki, míg a szilvákba a hüvelykujjak benyomásával jutottam, és fordítottam ki szottyos szaftjából a magokat, majd a piskótatésztába bekevertem a körtét és diót. A fahéjba forgatott fél szilvákat a tetejére rendeztem a maradék körtével és dióval, majd megsütöttem. Úgy gondoltam, hogy a kész süteményszeleteket ajándékba kapott kézműves karamellel fogom meglocsolni.

Az elkészült sütemény gyümölcsöktől duzzadó, ízekben gazdag, igaz nyári, Szent István-napi csemege lett, karamellel megöntözve. Olyan buja, mint a lédús, tocsogós szilva, ami csakis arra vár, hogy magunkévá tegyük. Hát mi magunkévá tettük, hatalmas élvezettel! Áhítattal, ahogy szegtük volna a kenyeret, ha került volna asztalunkra az ünnepi sütésből.

Szégyelltem magam, amikor arra gondoltam, hogy ezeket a fákat ki akartam vágni, hiszen még mindig teremnek. E nevezetes ünnepi napon béküljünk meg, s bocsássunk meg megtévedt feletársunknak bűnös gondolataiért! Be kellett ismernem, hogy a kertünk valóban egy kincsesbánya. Fülembe csengett a párom mondata: „Ha a darazsak megkezdik a szilvát, az csakis mennyei, lédús csemege lehet!”

Vélemény, hozzászólás?