Petrőczi Éva: Rekviem gyuvecsre és mortadellára

Anyu, családi nevén a „nagy Évike”, gyakran jut az eszembe, de talán soha nem olyan intenzíven, mint egy-egy tengerparti nyaralásunk alkalmából. Egyszerűen azért, mert első tengerjárásom idején, 1966 nyarán, éppen augusztusban, anyu születésnapjának hónapjában, nyári táplálkozásunk alapja a mortadella nevű felvágott volt, voloskói háziasszonyunk, Marica néni ajándék sült krumplijával megfejelve. Ott töltött egy hónapunk alatt vendéglőben csak néhányszor jártunk, anyu itt mindig ugyanazt rendelte magának, az úgyszólván horvát nemzeti eledelnek számító lecsós sertéssültet, a gyuvecset. Az utóbbi az én ízvilágomtól nagyon távol esik, de egy-egy falat mortadellával mindig felidéződik bennem anyu, akinek életeleme volt a víz és a napfény, akár napi nyolc órában is, míg én 15 évesen esténként úgy hullottam Voloskóban az ágyba, mint egy darab fa. Ezért is fáj nekem annyira, hogy ő, aki augusztus 14-e szülötte volt, éppen ekkor, az Oroszlán tüzes havában távozott el…

A nyitófotón a szerző és anyukája (a kép bal szélén egy barátnővel) a magyar tenger partján, Alsóbélatelepen látható, ahol 1955 nyarán a kiváló Varga Adám-féle vendéglő kosztosai voltak. A másik felvételen – máskor, máshol – már a desszertnél tartanak (anya és lánya a kép két szélén, egy nagynéni és egy finn barátnő társaságában.)