Baranczó Bertalan: Duplafedelű ízélvezet

Ha az ember jót szeretne főzni, hallgasson a profikra. A Saját levében című könyvben találtunk egy receptet a 158. oldalon, majd később még egyet, a 24. oldalon, s azonnal éreztük, ezeket muszáj elkészítenünk, mert nyakunkon a birsalmaidény, meg aztán nem vetjük meg a házi sütőcukrászati nyalánkságokat sem.

Megjegyzendő, a kötet bármelyik ételreceptjének legelragadtatottabb interpretációja az volna, ha meg sem próbáljuk elkészíteni, csak olvassuk magunkban, némán, mint valami imádságos könyvet – és a hozzájuk rendelt gasztrokarcolatokon széles szájjal vigyorgunk.

Receptjeiben, receptjeivel a szerző nem akar elkápráztatni bennünket, nála nincsenek harsány, feltűnősködő ötletek, semmi cicoma, szerényen megmarad a hétköznapi, falusi nagymama konyhalégkörét idéző egyszerűségei mellett. Nincs ezernyi összetevő, nincsenek extravagáns alapanyagok, technikai segédeszközök. (Például, ahogy írja is egy helyütt, az egész évet kitevő idényben ő maga a befőzőautomata.)

Receptjeit bevezető történetei humorosak, könnyedek, tömörek, zamatosan teltek – mondhatni, ragacsosságmentesen meglekvárosodottak –, és megbújik bennük némi fanyar, öniróniába hajló kontraíz is. Értő ízébersége nem csupán a konyhában és az étkezőasztalnál tűnik ki, de olvasófoteljének figyelmes magányában is – lásd blogjának gasztroirodalmi idézeteit.

Nos, e személyeskedő felvezetés után térjünk át a választott receptek inspirálta tevőleges konyhai alkotófolyamatokra. Én molyhosítalanítottam, magháztalanítottam, kukacmentesítettem, vágtam miszlikbe a birseket. Évi előkészítette a befőzésnél favorizált készségeit, és a tiszta, szerényebb kubatúrájú befőttesüvegeket, aztán a tűzhelyre került a főzőedény a bennelévőségekkel…

Nem szaporítjuk a szót, elkészült a Birslekvár! Igaz, nem pont úgy, nem szó szerint, nem teljesen recepthűen – a miénkbe például cukor is került. (Mint tudjuk, egy gyakorló konyhász számára a konkrét recept olykor rögtönzésre csábító motívumként funkcionál: a fakanálforgató a pillanatnyi ihletett kulinár-ösztöneire hagyatkozva próbálja kibontani a leírt receptben rejlő lehetőségeket.)

Friss lekvárunk azonnal valami ízesítésre alkalmas konfitúra után kiáltott! Mi más lehetne ehhez kellően illő, mint a Csöröge, alias herőce, forgácsfánk! Egyszerűségénél fogva ez nálunk gyakori tésztaédesség, Évi számára könnyű konyhai ujjgyakorlat. Elkészítésénél – többek között – egy valamire ajánlatos kitüntetett súlyt fektetni: ez pedig a kinyújtott tészta vastagsága, pontosabban vékonysága. Csak akkor pihenhet meg a nyújtófánk és engedhetjük útjára a rádlinkat, ha már a tészta textúráján átsejlik a gyúródeszka faerezete! Ekkor lesz a kisütött készítésünk sóhajkönnyűen légies, szánkban roppanva törős!

Ezen projekt kivitelezésénél a telje felelősség Évi vállán nyugodott, számomra csak a szurkolás izgalma maradt…

Mikor már túl voltunk a kóstolásokon, jó érzéssel konstatáltuk, hogy örömteli fáradozásunk duplafedelű ízélvezetet nyújtó ikerproduktuma elvárható mértékűre sikeredett, mindketten megtettük, ami tehetségünkből és képességeinkből futotta.

Vélemény, hozzászólás?