Ha az ember jót szeretne főzni, hallgasson a profikra. A Saját levében című könyvet én terveztem, így amikor abban az évben hirtelen megjelent a Mángold, azonnal tudtam: itt az idő, hogy új köretet próbáljunk ki a halakhoz. Kedvencünk, a durbincs (sparus aurata) akkoriban még nem volt veszélyeztetett hal, ezért ettől kezdve nyaranta fokhagymás mangoldos párnákra fektettem őket. Az eredeti dalmát változatot a tengeri sügérrel (branzino) később aztán az Adria partján többször is szívesen fogyasztottuk.

Ősz lévén, most a kalóriadús – tejszínes, tojásos mártással gazdagított – Citromos garnélás spagettit főztem meg. A kötetben ez a recept a maga nemében a 70. oldalon található. Az előtte levő oldalon viszont a szerző a fenyőmagról és a kapribogyóról mint ultimatív ízfokozókról elmélkedik, s mivel ezek az anyagok – mediterrán színezetű táplálkozási szokásaink miatt – nálunk is e csoportba tartoznak, bekerültek ebbe az ebédbe is. A fetasajt, amit gasztrokalandor barátunk néha még belekever főzés közben, nekem most kimaradt, viszont legközelebb, ha még hidegebb lesz, és előveszem ezt a receptet, nagy marék parmezánt is szórok majd rá.

Amúgy van egy recept a kötetben, amivel még mindig reménytelenül kísérletezem: a Habcsók. Nincs még egy ember a környezetemben, aki úgy értene a habcsókkészítéshez, mint a Saját levében mestere. Aki csak a receptet olvassa, elképzelni sem tudja, mi lehet olyan nehéz a látszólag pofonegyszerű lépések utánacsinálásában, de ha kóstolta már a habcsókját, alighanem bele se fog. Mert kell, hogy legyen egy varázsszer, amit ha belecsöppent – mint a festő a Picasso kalandjaiban –, akkor a könnyed kis karikák mennyei lebegésbe kezdenek. Csatlakozom tehát a 190. oldalon idézett valamikori 13 éves „ételkritikus” megjegyzéséhez: „Ember ilyet nem is tud csinálni! Ilyet csak cukrászda tud!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel