Mózes Katalin: Polenták emlékezete
Ha az ember jót szeretne főzni, hallgasson a profikra. Amikor a Saját levében című könyvet lapozgatva megtaláltam a Polenta receptjét, azonnal tudtam, ezt muszáj elkészítenem… Méghozzá azért, mert hosszú évtizedekkel ezelőtti történeteket juttatott eszembe.
Észak-Olaszországban, a hegyek között, van egy kicsi városka: Sant’Anna. Az ottani nemzetközi művésztelepre hívtak meg Tónival minket és egy másik magyar művészházaspárt egy-egy gyerekünkkel, cirka 35 éve. A Zastava kicsit nehezen, de azért bírta a hegyi utat, a táj gyönyörű volt, a városka fölött, a hegy tetején állt az épület, két lakrésszel, két műteremmel. Pillanatok alatt kiderült azonban, hogy a magyar szervező eltévesztette az időpontot, két hét múlva kellett volna jönnünk, most az NDK-s művészeket várták. Egyikük, egy brémai festő, végtelenül rokonszenves fiatalember, meg is érkezett, szerencsére a másik család csak a következő napon futott be. Nekünk sikerült értesítenünk a baráti magyar családot, hogy legalább ők ne induljanak el idő előtt.
Hamarosan érkeztek az együttérző, temperamentumos, hangos helybeliek, köztük is a legbarátságosabb, Renzo. Aznap éjszakára így ott maradhattunk, végtelenül kedvesen láttak minket vendégül. Emlékszem, két lány polentát kezdett készíteni egy hatalmas, gyönyörű acéledényben. Nem lehetett nagy gyakorlatuk ebben, mert hol sűrű volt, hol híg, hol vizet, hol kukoricadarát tettek még bele, egy része már másik edénybe került át – úgy szaporodott a polenta, mint a mesében. Énekeltek (partizán dalaik miatt gondoltuk, hogy a helyi Partito Comunista Italiano tagjai lehettek), táncoltak, ettek, ittak, hangosak voltak. Másnap elindultunk Velence felé. Szerencsére a másik család konzervjeit is mi hoztuk el – ők vonattal jöttek volna –, és a tengerpart forró homokjában meg is tudtuk melegíteni őket, így maradt pénzünk szállásra, benzinre, egy hét nyaralásra.
Legalább húsz éve már annak is, hogy Misi bácsi – Lilly mama Erdélyből Izraelbe alijázott unokatestvére – jött hozzánk látogatóba. Péntek estére puliszkát kért. Mama remekül főzött, de puliszkát nem szokott. Hasonló a történet az olaszokéhoz: híg lett, Mama kétségbe esett, tett bele ezt-azt, meg is sütötte. Misi bácsi csak ámuldozott, hogy milyen finom nálunk a puliszka…
A Saját levében könyvnek és szerzőjének hála, van végre egy tuti polenta / puliszka receptünk. El is készítettem, csoda finom lett. Tóninak sütöttem hozzá sok hagymát olívaolajon, szójaszósszal meglocsoltam, és sonkába tekertem a polenta mellé. És megettük mindet.
