Pleszkán Orsi: Túrós pite bújócskázóknak

Ha az ember jót szeretne főzni, hallgasson a profikra. A Saját levében című könyvben találtam egy receptet, s azonnal éreztem, ezt muszáj elkészítenem… Csak sajnos nem ott és akkor… Épp egy folyosón ültem ugyanis, és várakoztam a zeneórán lévő fiamra. Ilyenkor van egy kis időm olvasgatni, és közben ábrándozni – például a Saját levében receptjeiről. Közben képzeletben minden fogást tökélyre fejlesztek, aztán persze hazaérve általában kiderül, hogy az alapanyagok fele hiányzik. De nem adtam fel, és aztán el is jött a nap, amikor végre nem csak fejben, hanem a valóságban is követhettem a szerző útmutatásait, méghozzá otthon, a konyhámban. Meglehet, az iskolai folyosó nyugodtabb lett volna, mert egy olyan – amúgy nálunk átlagos – napot fogtam ki, amikor három gyermekemhez további három csapódik, és bújócska közben persze pont az asztal alatt, vagy a kamrában próbálnak elrejtőzni, ami nem kimondottan kedvez az összpontosításnak.

Ahogy azonban az illatok beindultak, a körülmények is kezdtek kedvezőbbé válni: a gyerekcsapat érdeklődése is egyre nőtt a készülőben lévő Túrós pite iránt. Amint kikerült a sütőből, már a bújócska sem volt annyira érdekes, s alig tudtam megakadályozni, hogy azon melegében rávessék magukat a süteményre. Amikor aztán lejárt a várakozási idő, és szabad lett a vásár, mire megfordultam, a süti már nyomtalanul el is tűnt a tálról. Már-már gyanakodni kezdtem, hogy talán meg sem történt az egész, s ezúttal is csak a folyosón ábrándoztam, ám az asztalon sorakozó mosatlan edények meggyőztek: igen, ebből a receptből most tényleg sütemény lett.

A gyerekek viszont mind egy szálig eltűntek a színről; talán bújócskáznak megint.