Barbély Virág: Devil’s cake
Adalékok egy tortasütés hátteréhez…
Adalékok egy tortasütés hátteréhez…
…és én / mire emlékszem: a kislábasban / sütött tenyérnyi édes / krumpliszeletre…
Az itt látható mézes sütemények nagyon finomak is, szépek is, és kellemes emlékeket ébresztenek bennem. A formájuk földi, hisz GEOmetrikus, az ízük ezen túli, vagyis mennyei…
Van három mézeskalács. Sőt több. Érezni, van bennük anyag. Az ízük egy (finom), a formájuk három. Jelképeznek valamit.
Érdekes, hogy kint úgy tartják, a dimbes-dombos pizzatészta már eleve Olaszországot jelképezi. Hiszen van bemélyedés, azaz völgy, van nagyobb dudor, vagyis hegy, és a szélén, a legsimább pontjánál pedig a ott a tengerpart…
Ezt a kakaós csigát reggelire kaptuk, még márciusban. Az ízét nem tudom felidézni, s arra sem emlékszem, egyáltalán megettem-e. Akkor talán még igen; mostanában legtöbbször elajándékozom.
Van ez a sólet dolog… Nálam évente egyszer, mert az egy ünnep. Ha már, akkor nyilván az eredeti zsidó módszerrel, pénteken az alacsony hőmérsékletű sütőbe be, a megfelelő nagy casserole-ban, szombaton előkapni.
És akkor végre megszólalt a mama. Megtörölte a szája sarkát a keze ügyében lévő kendőjébe, és csak annyit mondott, „Jó volt!”, majd felhajtotta a maradék kávét is, és folytatta: „Nem baj, hogy az öregnek nem kellett ilyeneket ennie”.
Bécsben egy kiadós kiállítás-nézegetés után muszáj kávézni. A Café Museumban van a lányom kedvenc csoki mousse-a. És persze Herr Müller. Egyszer majdnem elbotlik, azt nézi, hogy őt nézzük.
betűz a nap a szomszéd ablakáról / aztán kitáncol / ahogy a néni visszacsukja / ma ennyire futja / fényből de ez is elég lesz / a sárga léhez / hogy színarannyá váljon (…)
Ez a feketefeszt, de hát egy tucat étel és ital kevés fesztezni, gondoljuk magunkban, ez egy ínyenc kiállítás, egy magasztos feketeség, magas hőfokon, ahol a barna barnábbnak tűnik, a világos mélysötét. Exkluzív riport az első budapesti Black Food Festivalról.
Ha nem akarunk lyukra futni, válasszuk meg jól a keresőszavakat.