Nagy Izabella: Bécsi kávépánik

Határozott véleményem van a jó kávéról. A jó kávé az, amit megszoktam. Én készítem magamnak. Itthon.

Műfaját tekintve a melange-ra hasonlít, mert mézzel iszom, állagra pedig kapucsínós. Így aztán, amikor kávézóban iszom a kávét, mindig elfog a tejhab-para: milyen meglepetéssel szolgálnak a tetejére? Még mindig fellelhető a tejszínhab–Nesquick kombó, vagy kapucsínó címen a fahéjpor a tejhabon. Kedvességből.

Kedvenc kávézóim otthoni kávét készítenek. Ösztönösen tudják, milyen a jó kávé. Kapucsínó erejű és méretű melange, semmivel a tejhabon.

Bécsben egy kiadós kiállítás-nézegetés után muszáj kávézni. A Café Museumban van a lányom kedvenc csoki mousse-a. És persze Herr Müller. Egyszer majdnem elbotlik, azt nézi, hogy őt nézzük. Bécsben jó kávézni. Nincs meglepetés, itt tudják, hogyan kell jó kapucsínót készíteni. Otthonit. Csak hátradőlünk a piros bársonyülésben, és Herr Müllert nézzük, amint ide-oda szaladgál, egyre sűrűbben az asztalunk mellett. Jól szórakozunk.

És mégsem. Bécs is tiszteletlen: kakaóport szórnak a kapucsínómra. (Mégis a Sacherben kellett volna kávézni, kivárva a húszperces sort.) Pánik, a rend megbomlása. De! A lányom minden különösebb hiszti nélkül fogja a kanalát, leeszi a kávémról a kakaóport, sértetlenül hagyva a tejhabot. Művész a gyerek.

Visszaáll a rend: Herr Müller ránk mosolyogva sürög-forog, a lányom módszeresen tűnteti el a mousse-ot, én pedig kortyolom az otthoni kapucsínót.