Dragomán György: Lencse Erdélyben
Erdélyben nem volt lencse. Nem tudom mért, édesapám azt mesélte, hogy a kommunisták betiltották, a lencsét is meg a spárgát is, ennyi elég is volt, hittem neki, ha betiltották, akkor betiltották.
Erdélyben nem volt lencse. Nem tudom mért, édesapám azt mesélte, hogy a kommunisták betiltották, a lencsét is meg a spárgát is, ennyi elég is volt, hittem neki, ha betiltották, akkor betiltották.
A méz mindig is kapocs volt az emberek és istenek között. A mézet és a belőle készülő mézeskalácsot az idők kezdetétől körülvette valamiféle misztikum. Eredetileg az isteneknek felajánlott áldozat szerepét töltötte be, később vált emberek közötti ajándékká.
Jómagam korábban inkább főzni szoktam vele, vagy almából készült mártásokba igazítottam, csak módjával, mert ahhoz túl drága, de amióta a Calvadost szülőhelyén láthattam és kóstolhattam, sokkal jobban megbecsülöm.
Kik azok, akik különbulit szerveznek vonatra, büfékocsira, felfeléúton? Sör, pálinka, kenyérzsír.
Anya szerint jobb lett volna, / ha akkor öntöm a kakaót a kanapéra, / amikor még a régi barna huzat volt rajta, / nem a szép új vajszínű.
lehunyt szemmel / suttogok minden egyes díszt, / kezem márványos beiglit simít, / mohón zserbót markol
Egy korty, egy vers. / Huszonnégy vers: ahány óra van a napban; / huszonnégy korty: ahány korty van a pohárban.
Gyanús fehér port tartalmazó zacskók voltak a csomagban. Persze tudtam, hogy a húgom Ausztráliából nem mérget küld…
Egy éttermi nagyüzembe kéredzkedtünk be, hogy háromszáz adag egytálételt készítsünk a hajléktalanoknak, szilveszteri ebédként. Legyen benne lencse, ugye, meg virsli is, nyilván. Két külön fogás ebben a méretben nehezen értelmezhető és kivitelezhető – marad a tartalmas lencsegulyás. Szóval van neve, és igenis létezik ilyen étel.
Kész-fű-rész, mandulatallér fog sülni a panelkonyhában, Pötiflőr konyhatörténelmébe birodalmi léptekkel vonul be a marcipános ízvilágú, rusztikusan fakó és puhán kettétörő, csudálatos cookie.
Az utolsó óra / szoros ölelése, / az első korty pezsgő / szénsavsistergése / és a kanapé / mögött felbukkanó / fénypászma / a kutyában nem idéz / szilveszterpillanatot.
Odahaza többnyire nem parizeres kenyeret szoktam enni, de ha a zord külvilágban van dolgom, néha viszek magammal egy jó házi szendvicset. Olyan ez, mint a hamuba sült pogácsa.