Sós Evelin: Vacsora Velencében
Egyszer Velencében gondoláztunk a férjemmel… Most egy pillanatra elgondolkodtam, s eszembe jutott, hogy nemrég egy párizsi élményemet idéztem fel, s talán úgy tűnhet, mintha különlegesen érdekes életem lett volna, vagy épp egy világutazó lennék. Az mondjuk igaz, hogy a vasfüggöny idején viszonylag kevesen jutottak ki nyugati országokba, ám a mai emberek egészen rövid idő alatt túlszárnyalják azt az időt és azt a pár országot, várost, amerre én annak idején jártam. A „trükk” az, hogy én minden apró eseményt, szokatlant, újat megjegyeztem az útjaimról, s amikor mesélek, akkor azt általában nem teszem hozzá, hogy az a bizonyos élmény milyen hosszú volt: pár napig, vagy épp egy-két óráig tartott csupán…
Velencére viszonylag sok idő, utazással együtt öt nap jutott. Lehetne róla mesélni. Ami most idevág, az a fantasztikus halpiac. Tényleg egészen különleges élmény volt, főleg egy olyannak, mint én, aki a ponty és a hekk mellett még leginkább dobozos olajos halat szokott enni. Nekem a többi hal az mind-mind csuda. Mindez inkább azért érdekes, mert a halpiac mellett, a csatorna partján, volt egy kis kiülős étterem, azt hiszem, Madonna volt a neve. Oda ültünk be a férjemmel. Én valamilyen olasz tésztát, talán milánói makarónit kértem, de nem pizzát, az biztos. Mivel Budapesten akkoriban már volt olasz étterem – elsőként, úgy emlékszem, a Bella Italia nyílt meg –, az általam választott tészta nem volt olyan nagy újdonság, viszont biztos lehettem benne, hogy meg is fogom enni. Ugyanezt el sem tudtam volna képzelni a tenger gyümölcseiről, amiket a férjem rendelt. Egy nagy tálon hozták ki, s az egész annyira szokatlan és nemkívánatos voltszámomra, hogy most is látom magam előtt: fényképszerűen rögzült az emlékezetemben.
Később persze kóstoltam tengeri herkentyűket, Barcelonában például – no, csak előjött egy újabb világváros –, de sohasem lettek a kedvenceim. Amikor először lehetett kapni Budapesten spanyol kagylókonzervet, azt azért én is megízleltem: gusztusosnak és jó fűszeresnek találtam.
Ami a gondolázást illeti, az kicsit olyan volt, mint Mátyás király esete az okos lánnyal. Felfedeztem, hogy a halpiacnál közlekedik egy átkelő gondola – azért, hogy a csarnokban vásárolt nehéz csomagokkal ne kelljen cipekedni a következő hídig. Erre szálltunk mi fel, s így esett, hogy nem hosszában, hanem keresztben hajókáztunk a velencei kanálison. Vagyis, gondoláztunk is, meg nem is. De jó volt ez így nagyon.
Illusztráció: Pixabay.
