Bauer Barbara: Emelem kalapom

Amikor a kenyér életre kél, akkor szuszog, puffog, mondhatni, örvend: most övé a tér. Mi azt mondjuk, absnicli, ő azt mondja, emelem kalapom. Köszönt. Engem, a péket. Az ujjaim közt született, éledezett, lett gyönyörű, ropogós, illatos kenyérré. És hálás, mert szitáltam, gyúrtam, dögönyöztem, figyeltem őt, betakargattam, simítgattam, melegen tartottam. És én is hálás vagyok: mert széppé varázsolta a napom!