Simon Magdolna: „Megáll az idő”, a kecskeméti kispiacon

Tulajdonképp a lángos tehet az egészről. Az a sajtos-tejfölös, ami a kecskeméti nagypiac előtti kioszkban pont olyan jó, mint a múlt század 80-as, 90-es éveiben, és persze most is az, amit Krisztike süt.

Baráti látogatásra mentem, meg kicsit nosztalgiázni a városban, ahonnan már több mint 20 éve elköltöztem. A találkozót a lángosos elé beszéltük meg. Mire a barátnőm megérkezett, a finom, frissen sült lángost már félig elpusztítottam. A lángos tökéletes volt, csak én nem voltam a húsz évvel ezelőtti, már ami az emésztést illeti. Ezért elmentünk a legközelebbi helyre, amely szombat délelőtt is szolgáltat Unicumot. Kizárólag gyógyászati célból.

Így kerültünk a kispiacra, ott is a „Megáll az idő” nevű helyre, ami bizonyosan egy időkapszula a 80-as évekből. Kint le lehetett ülni mindenféle székekre, bent a pult, mögötte a falon különböző megállt órák. Egyszerű darabok, a gyűjtemény a hétköznapiságról szól. Az éppen zárva tartó, szobányi étteremrészben valaki zöldséget pucolt, közben Cseh Tamás szólt.

Amíg feldolgozom az erősen retró környezetet, azalatt elkészül a barátnőm kávéja, amit vastag presszós üvegpohárba kap, és a 3 cl Unicum is kiméretik a megfelelő kis pohárkába. Emlékezünk. Annak idején a kispiacon lehetett rendes, cserépből készült virágcserepeket venni, miden méretben. Voltak hagyományos konyhai és kerti eszközök is: cirokseprű, ásók és gereblyék fa nyéllel, lószőrszita, fémszűrők, darálók. Ezek sajnos már eltűntek, de például fekete, talán 95%-ban pamut macskanadrágot még mindig lehet kapni az egyik ruhásnál.

A nyitókép a szerző felvétele, ám nem a helyszínen készült: otthoni valóságrekonstrukció.