Varga Marina: Pozsonyi emléknyomok

Milyen jó is néha átugrani egy sztrapacskára a tótokhoz… Ja, bocs, nem is… Hol van az már, hogy egy sztrapacskára átruccantunk a szomszédba, mert ott ízesebb, és főként sokkal olcsóbb volt. Miközben egy enyhén leereszkedő attitűd is volt bennünk anno, mivel a szlovák konyha kicsit egyszerűbb, kicsit szerényebb, kicsit rusztikusabb volt a magyarnál, ahol a kevesebb húst gombával, túróval és krumplival pótolták, hogy meglegyen a szükséges mennyiségű kalória. És minden szlovák sztrapacska- és sörtúra után jóllakottan, ámde büszke öntudattal térhettünk haza, vissza a modernebb Európába, a fejlettebb úthálózatú és az (egy fokkal) igényesebb épített környezetű Magyarországra, a legvidámabb barakkba, az éltanuló reformgazdaságba… Hol van ez már…

Manapság már minden másképpen van! Ha átruccanunk a dinamikusan fejlődő Pozsonyba, nem győzünk sopánkodni, hogy ott micsoda pezsgés, micsoda fine dining van, és euróval fizetjük a bécsi agglomerációs árszínvonalat. Aki rég nem járt errefelé, az igencsak meglepődik a vadonatúj irodaház-negyedeken, a jó minőségű bicikliút-hálózaton, valamint az új keletű bisztrók és borbárok tömkelegén a városközpontban.

A Devin étterem, ahova betérünk, könnyed francia konyhát visz, s leginkább a desszert hagy édes emléknyomot, mivel ide már megérkezett a tavaszi rebarbara szezon. A rebarbarás sajttorta kifogástalan, a sajtos töltelék selymesen krémes, ellenpontként a morzsa alap pedig ropogós. A kissé fanyar ízű rebarbara hagyományos társa, az eper szintén helyet kap a tányéron, s mintha már lenne egy kis valódi íze is, bár még csak március van. Mivel újhullámos konyhát visznek, a tálalás dekoratív, szinte teátrális az élénk színű chilis coulis-nak (öntetnek) köszönhetően, de a porció nem igazán méretes, inkább olyan – eufemisztikusan fogalmazva – kecsesen franciás, a coulis mennyisége meg jelzésértékű. Viszont tökéletesen passzol hozzá a sommelier által ajánlott pohárka könnyed helyi rizling.

Elégedetten állunk fel az asztaltól, és hazafelé csak azon bosszankodunk – az aktuális magyar–szlovák focimeccs eredményén túlmenően –, hogy a határon átérve hirtelen mennyire szembeötlővé válik a relatív elhanyagoltság az itthoni utak mentén; pont úgy, mint amikor hajdanán Ausztria felől értünk vissza Magyarországra…

Vélemény, hozzászólás?