Gabriela Melinescu Stockholmban élő román író a nagyhírű bukaresti Luceafarul című lapnál dolgozott, a svéd fővárosba házassága révén került. Férje jónevű svéd kiadó volt, sajnos viszonylag fiatalon meghalt. Melinescu egy időben gyakran publikált svédül, megírta továbbá élete történetét hét kötetben – románul Jászvásár (Iași) egyik jól menő kiadója publikálta. Az utóbbi időben nem láttam egyik nyelven sem a nevét – lehet, ez az én hibám, de az is előfordulhat, hogy elérte az exiliumban élő alkotók sorsa: ahogy egykori környezetük eltűnik, feledésbe merülnek ők maguk is.

Annak idején neki is említést tettem a Stockholmi Városi Könyvtár honoldalán indított szakácskönyvünkről, s megkértem, tiszteljen meg bennünket egy hazai recepttel. Válaszolt, méghozzá igen elegánsan: a húsvéti román fogások együttesét írta le, s nemcsak a recepteket, hanem „körítésként” egy igen megható magánvallomást is mellékelt hozzájuk. Elmesélte, hogy gyerekkorában sírt, amikor a levágott, lenyúzott barikákat látta, mert tudta, hogy azokból készült a húsvéti eledel. Ekkor a nagyanyja kitalálta, hogy imádkozzanak a bárányok lelkéért. Hogy azok bocsássák meg, amiért megeszik őket. Ezt az imát mondta gyermekkorában, s ezt mondja felnőttként is…

A receptek közül kiemelést érdemel a Báránypörkölt spárgával. Ehhez két személyre 450 gramm bárányhús, 225 gramm spárga, egy közepes nagyságú hagyma, három evőkanál vaj, 2,4 deciliter víz, egy citrom leve, valamint só és bors szükségeltetik. Vágd fel darabokra a húst, pirítsd barnára a vajban az apróra vágott hagymával együtt, öntsd rá a vizet, sózd, fűszerezd kedved szerint, majd főzd lassú tűzön, amíg a hús megpuhul. Tedd be melléje a jól megpucolt és feldarabolt spárgát, főzd addig, amíg az is megpuhul. Ízesítsd ecettel vagy citromlével. Körítésként a sáfrányos rizs (pilaf) ajánlott, utána pedig jól esik egy almás pite.

Ha ezeket mind betartod, és ha imádkozol a bárányok lelke üdvösségéért, te is finom báránypörköltet ehetsz Húsvétra, kedves olvasó!


Illusztráció: Pixabay.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel