Eugenia S. Lee: Kilátás a huszonnyolcadik emeletről

Azt hiszem, nagyon sok minden szerettem volna lenni már életemben, egy soha: háziasszony, az nem. Irtóztam a gondolattól, hogy azt mondják rám, csubu. A csubu nem trendi, otthon van, „nem dolgozik” – azért, aki ezt kitalálta, egy hétre kipróbálhatná –, otthoni ruhában futkos álló nap, mos, vasal, takarít, főz, vásárol és locsolja a virágait. Közben megy a tévé a háttérben, szappanoperákat néz, maszkot tesz az arcára, folyamatosan szűkül a tér, amiben él, a kút, amiben ő is csak egy béka. Olyan élet, amit nem szerettem volna soha magamnak.

Mindig jól főztem, soha nem okozott problémát rendben tartani a környezetem, na de hogy ezt főállásban tegyem, arról szó sem lehetett. Aztán mégis. Így alakult, nem volt könnyű elfogadni, azt pláne nem, hogy messze ebben vagyok a legjobb, hogy a kezem alól nem csupán folyton virágzó hibiszkuszok kerülnek ki, de egy boldog sün is, egy elégedett és derűs férj, jól ellátott gyerek, és sok vendég, akik innen nemigen szeretnek hazamenni, azt mondják otthonos, meleg, szeretet van benne. No meg saját készítésű kerítésszaggató rizsbor, a makkali. Dzsángok, kimcsik, alkohol, torták, sütik, és egyéb örömök, sok tanulás, nem kevés alázat, nagy elszántság eredményeként.

Mostanság ez az életem, és magam sem tudom, hogy miért, de kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha, bár nem nézek szappanoperát, pláne nem vasalok, viszont gasztroblogokat bújok, zaklatom a vidéki nagymamákat a tudásért, tanulok, összehasonlítok, kísérleteztek. Gyógynövényeket használok, tanulom őket, ez itt nagy tudomány. Egyensúlyba hozom a jinget a janggal, az ízt a látvánnyal, a tradíciót a huszonnyolcadik emelet adta lehetőségekkel, és korlátokkal.

Harminc éve élek ebben a közegben – most épp Dél-Korea közigazgatási fővárosában, Szedzsongban, angolosan Saejong-si vagy Saejong city –, ha nem is mindig ebben az országban. Észrevétlen lett az enyém, a részem, mint a reggeli forró kávé, vagy a kovászos uborka, és a tavaszi rántott csirke, vadmalacra emlékeztető csíkos újkrumplival, rengeteg petrezselyemmel, libazsírral, és egy korai fejes salátával, cukros, ecetes lében.

Tegnap negyvenöt liter kocsudzsángot készítettem, már fent érik a tángdzsiban a teraszon. Üveg tetővel fedtük le, hiszen most kezd csak érni majd, a meleg és a napfény hatására, egy évre elegendő mennyiség körülbelül, bár szerintem hamarabb el fog fogyni, sok a barát.

Tofut fogok tanulni, az lesz a következő, nagyon érdekel, hogy készül hagyományos módon, csak előbb kipihenem a kocsudzsáng készítés fáradalmait, rám fér.

Hogy mi is az a dzsáng, és micsoda a kimcsi, arról majd legközelebb.