Gergely Tamás: Szűrsztrömming Párizsba

Volt a marosvásárhelyi Látó című irodalmi folyóiratnak egy gasztronómiai száma, amelyikben étkezési szokásokról publikáltak szövegeket, számukra írtam egy különös svéd specialitásról: a szűrsztrömmingről (Surströmming). Elolvasta azt a nemrég 95. évét töltő Méray Tibor, aki ’56 után menekült Párizsba az írószövetség Irodalmi Újságjával együtt, s mivel a hering a kedvenc hala, s mert a recept elborzasztotta, megkérdezte, mit csinálnak a svédek azzal a hallal, hogy az büdös is, meg rothadt is, mégis olyan nagyra tartják?

S hát a szűrsztrömming valóban rothadt hal – amióta egyik svéd király nem tudott mást adni a dánok elleni harcba vitt seregének, mint hordóban rothadt halat, ő maga kóstolta meg elsőnek, echte svéd fogás lett, ma egyenesen rothadtnak gyártják (erjesztik), főtt krumplival, vörös hagymával eszik – külön napja van: augusztus harmadik csütörtöke minden évben, s ezt főként az idősebb generáció be is tartja, ünnepnek nevezi.

Nos, egy ilyen konzervet küldtem el bélelt borítékba csomagolva – postán, Stockholmból Párizsba – az igen tisztelt szerkesztőnek. Akit az kevésbé zavart, hogy közben felpúposodott a konzerv, rossz jel, ugye, feleségestől megterített a heringnek, kibontotta a konzervet, amitől az egész lakás megtelt a szűrsztrömming bűzével, majd két perc után pánikmegoldásként leszaladt a hallal a ház elé, s ott a szemeteskukába dobta…