Székely Ervin: Egyben sült kenguru
A férfi olyan ötvenes. Baseball sapkában ül a nagyváradi Cyrano vendéglő teraszán és sört iszik (úgy tűnik, hogy nem az elsőt). Feltűnően néz, majd odajön az asztalomhoz.
„Nem ismersz meg, ugye?” Nekem is ismerősnek tetszik, de nem tudom hová tenni. „Voltam a könyvbemutatódon. Tudod, a szakácskönyv…” Ekkor már nekem is beugrik. „No, és tetszik a könyv?” (én) „Nem olvastam. Há’ megmondom őszintén, engem a regény része nem érdekel, csak a szakácskönyv kellett. Az is csak azér’, mer’ magyar. Tudod, én kimentem Ausztráliába. Má’ vagy harminc éve. Oszt ott kamionsofőr vagyok. Oszt mikor hosszabb útra megyek, szoktam magamnak főzni. Meg otthon is, mer’ az asszony csak ritkán főz. Pedig hát ráírne, mer’ nem dógozik, csak otthon van a gyerekikkel. Na anyway, ű tudja. Oszt nekem azér’ kellett ez a szakácskönyv, hogy tudjak valami jó magyarosat főzni. Az nekem ott nagyon hiányzik.”
„Hogyan főznek az ausztrálok?” „Olyan sehogy se. Igazi ausztrál kaja nincs is, csak pizza meg kínai. Az megy mindenütt. Hát én meg azt nem nagyon komálom.” „Kengurut esznek? Az mégiscsak ausztrál.” „Igen, de nem minden kenguru jó enni. Csak a fiatal és a nőstény. A többinek nagyon kemény a húsa. Én szeretem. De az ausztrálok most már azt se nagyon eszik, pedig kenguru az van annyi, mint itt a macska. Mikor megyek át a sivatagon… Mer’ tudod, ott van a világ legnagyobb sivatagja, az Outback. Nem az a neve, de úgy hívják. Azt jelenti, hogy a semmin is túl, vagy valami ilyesmi, szóval amikor má’ kint vagy a világbúl. Oszt mikor megyek át az Outback-en, akkor néha elütök egyet-egyet. De azokat nem eszem meg.”
„Főztél már kengurut?” „Én, há’ hogyne.” „És hogyan készíted el?” „Kétféle módon lehet. Vagy úgy, mint a kínaiak, sok zöldséggel wokban, nagy lángon néhány perc alatt gingerrel, vagy egyben sütve, csak ahhoz sütő kell. De én úgy jobban szeretem.” „Elmondanád a receptet?” „Nem nagy was ist das. Egy nagydarab combot előtte való nap bepácolsz. A pácba teszel: mustárt, olive oilt, kakukkfüvet, borsot. Csak ennyit. Sózni nem kell, mert megkeményíti a húst, ami úgyis elég kemény. Aztán másnap beteszed egy tűzálló tálba, beállítod a sütőt olyan 150–160 fokra (több nem kell, mert akkor kemény lesz), letakarod valamivel, hogy ne száradjon ki, beteszed a sütőbe, oszt’ ottfelejted. Most attól függ, hogy mekkora a hús, de legalább három-négy órát hagyni kell, hogy puhuljon. Addig ne nyúlj hozzá. Aztán lehet ellenőrizni. Mikor puha a hús, akkor kész van. Ott grillezett zöldségekkel eszik, de én hagymás tört krumplit csinálok hozzá, hogy egy kicsit magyaros legyen. No, egészséget! Ezeknek itt nincsen ausztrál sörük, úgyhogy csíkit iszok. Ez rossz, de legalább magyar.”
A nyitókép nem kenguru, merthogy sajnos nem találtam a sarki mészárosnál. Egyben sült marhacomb (immár szeletelve), hagymás tört krumplival. (Sz. E.)
