Bózsó Péter: Camino Kantin #1 – Elcsigázott vándor

Van csiga! – áll szerényen a WC-hez vezető ajtón a folyóparti fa pavilonban. Kiülős hely, rálátás a homokos fövenyen tilosban strandolókra. Épp ilyet kerestem. Ide nekem a kisállatokat!

Harminc év után jöttem megint Portugáliába. Akkor szép szerelmem kapott ösztöndíjat, őt látogattam meg. Ő vitt bele a csigázásba. A családi szállásadónk, ötletgazdag fiatalember ajánlotta fel, hogy mivel a mezőn járt, hozott egy kis csigát, és megcsinálná levesnek. Szép nagy éticsigára számítottam, de nem. Így utólag mondhatnám, hogy megmikrózta, ami a méretét illeti, de akkor e technika talán épphogy bimbódzott.

Mezei csiga, hosszában csíkos. Kanalazás közben a kőleves, vagy inkább kavicsleves jutott eszembe. Kaptunk fogpiszkálót, azzal csalogattuk ki a házak gazdáit. Nem szapora étel, ha egyáltalán az. Inkább szenvedély. Begyűjtési ösztön.

Most zarándokúton járok, szó szerint. Csak néhány napot tudhatok magam mögött, de megfárasztott. Így nosztalgikusan ülök be a zajos vidéki társasággal teli helyi egységbe. Hallevest kérek ismeretlen halból – a pincérnő sem ismeri. Szinte főzelék sűrűségű, még azt is el tudom képzelni, hogy sütőtökszerűséggel sűrítették. Meglehetősen sárga e remek étel.

Utána a portugálok hamburgerkérdésre adott válaszát, a bifanát kérem. Sült hús kettévágott zsemlében, mustárral vagy csípős szósszal illik fogyasztani. Végül a csiga! Már a léből kivéve, fogpiszkáló, csigacsont-tányér mellékelve. Ebből automatikusan kettőt kapok én is. Társasági csemege. Most régi és új érzelmek a társaim.

Portugália, Valada | 2019. július 7., vasárnap | Beira Tejo Bar, kiülős | Csigatál, halleves, bifana + egy pohár spanyol csapolt sör | 10 euró, borravalóval