Faragó József: Tintahal, Anyátok módra

Mindig mondom, hogy Eszéktől északra már ne együnk kalamárit. Tudom, régen a déli vasút Fiumétől Pestig tolta ki a jégen tartható tengeri herkentyűk északi határát. De, ugye, azóta a Monarchia felbomlott, meg a globális felmelegedés is bezavar, az emberi nemtörődömségről már nem is szólva, s egyáltalán… Persze, amikor ott áll az ember egy szupermarketben, s lát valami ígéretes tintahal-cuccot, hófehér testtel az egészségesen feszülő fólia alatt, lilában játszó, tüneményes csápokkal, akkor könnyen meginoghat. Ráadásul épp méreteset, hogy tölteni lehessen. Mert, ugye, nem lehet túl nagy, sem túl kicsi. Tengeri népeknek külön szavuk is van a különféle méretű jószágokra. Szóval éppen jó, ezért rögtön két tálcával. Kerül, amibe kerül. És pláne, lesz, ami lesz.

Rutinos tintahal-vadász töltés előtt mindenkit elzavar otthonról. Menjetek Anyátokhoz! Nos, ahogy az várható volt, olyan büdös, hogy majdnem egyből a kukába kerül. Anyátok! A címkén, persze, ott a figyelmeztetés, hogy ha autóban szállítjuk, akkor megszakad a hűtőlánc. Anyátok! Mert a 7-es buszon vagy a 4-es metrón nem szakadna meg? Anyátok! Ez a hűtőlánc már az Azori-szigeteknél megszakadt. Anyátok! És a jogász még azt is odaíratta, nehogy más élelmiszerrel érintkezzen. Na, akkor ezt most köret nélkül értik? Anyátok! Amíg a vízben ázik. Több vízben is. Anyátok! Addig legjobb Eisenstein klasszikusából erőt meríteni. Ugye, a Patyomkin matrózai is jól elvoltak a büdös húson. Anyátok! Ez a tintahal is elment volna kelléknek. Anyátok! Mire lemegy a film, valamit javul a helyzet. Már nem is olyan büdös. Még egy kis Zimmer Feri, s már egész jó. Azanyját! Tényleg egyre jobb. Kezd valami tengerillata lenni. Na még a végén… De jó, hogy nem dobtam ki.

Ugye, a csápokat összeaprítja az ember, beleszór egy kis halfűszert, petrezselymet bőven, hogy legyen valami íze, ne csak bűze. Fokhagymát még bővebben, mert ugye az még fertőtlenít is. Aztán jöhet egy kis reszelt sajt, hogy tartalmasabb legyen. Meg egy kupac zsemlemorzsa, hogy ne legyen olyan szutyakos. Mert a tintahal frissen sem kimondottan vonzó… Van egy dalmát recept, amikor nem pucolják ki a belét. Nem bolondultak meg, hogy beletúrjanak. Teljesen natúrban sütik, az utolsó zsákmánnyal a hasában, csak még beletömnek egy kis rozmaringot. Erről mindig a pestisdoktorok fűszerrel telepakolt madárcsőrös sapkája jut eszembe. Vajon miért? No, elég az hozzá, jól összegyúrjuk a szutymákot, aztán beletömködjük a hasába, fogpiszkálóval lezárjuk, s meglocsoljuk olívával.

Nincs is más dolgunk, mint forró platnira tenni. Mire meghallgatjuk Đorđe Balaševićtől a Pannon tengerészek című örökbecsű jugó sanzont, kétszer, mert a tintahalnak is két oldala van, már készen is vagyunk. Túlsütni végképp nem érdemes. Egy idő után már nem puhul, csak egyre keményebb lesz.

És az egészben, ebben az Atlanti-óceánról induló, hajón, vonaton, kamionban, majd buszon, metrón, vagy kocsiban zajló végtelenített tintahal Odüsszeiában, az a legérdekesebb, hogy a végeredmény tényleg elképesztő. Ha nem figyel az ember, nem marad neki. Felfalják mind.

Remélem, azért Anyátok is jól van!

Vélemény, hozzászólás?