Gergely Tamás: Vacsora a Daniában – de előbb…

Puttgardennél szoktunk átkelni a Kontinensre otthonról-haza utaztunkban. Svédországban élő (otthon) erdélyi magyarok (haza). Illetve visszafele: Puttgardennél felkapaszkodva egy késői hajóra, Rødbytől mint a bolondok hajtva Karen panziója felé, az a megnyugvás.

No, de ezen a szép nyári délutánon – vagy tíz éve lehetett – elhatározzuk, hogy kipróbáljuk a puttgardeni kikötő melletti szállodát. Dania a neve, tágas parkoló fogad, és van szoba, drága ugyan, de háromágyas – kisfiunk is velünk van.

Nagy ablak, észak felé nyílik, búzatábla terül el a tengerig, a tenger kék és végtelen, még ha tudjuk is – tudjuk, de nem látjuk, görbül ott kissé a Föld –, hogy pár kilométerre onnan, a tengeri szoros túloldalán dán föld fekszik. Ki is megyünk, bóklászunk egy darabig a parton.

Vacsora. Elegáns étterem, minden asztal az ablak előtt, világos: a látványt is megfizettetik. Fiatal pincérlány érkezik, vacsorát rendelünk, de… hogy a gázpedálozásban elzsibbadt lábamon, meg az ezer kilométer látványától fáradt lelkünkön lazítsunk, egy pohár töményet kérünk előtte.

– Sörrel? – kérdi a pincérlány.

Nem, csak úgy magára, az étel előtt, esetleg pohár vízzel.

– Előtte?

Ez már túl sok a kevés tapasztalattal rendelkező lánynak, segítségért szalad, küldi a főnökét. Hatvan körüli nő, pincér uniformisban, mosolyog.

Kérdez. Szóval, a vodkát mindenek előtt, vízzel, s csak azután a kaja.

Yes. Azaz „ja”.

Megy, illetve küldi a leánykát. Minden rendben. Egészséget! Azaz: prosit!

Illusztráció: Freepik.