Pető Tünde: Stegt flæsk med persillesovs – Dánia nemzeti étele
A dánoknak még ahhoz is szavazás kell, hogy nemzeti ételük legyen – írták a magyar sajtóban kissé csodálkozva annak idején, 2014-ben, amikor sor került arra az internetes akcióra, melynek során a dánok nemzeti ételt választottak maguknak. A szavazás az Élelmezésügyi Minisztérium ötlete volt, amely szerette volna a dánok figyelmét a hagyományos dán ételekre irányítani.
Aki jól ismeri a dánokat, a legkevésbé sem csodálkozik: ők mindent szavazásra bocsátanak, miért tettek volna éppen a hasukkal kivételt. Nem lehet csak úgy hebehurgyán, bekiabálás alapján eldönteni semmit Dániában, legyen ez a kérdés bármilyen jelentéktelen. Egy dánból még a XIX. század ébredő nacionalizmusa sem tudta kihozni az ínyencet annyira, hogy kikiáltson egy szelet császárszalonnát nemzeti ételnek. Ha most, a XXI. században végre terítékre kerül a kérdés, akkor a dán polgár szavazással tanúságot tehet a demokrácia iránti elkötelezettségéről, és ezt örömmel meg is teszi.
Dániában a mindenkit érintő kérdésben még királynő sem dönthet egyedül. Nem teheti meg, mert nem hivatott rá. A királynő legfeljebb saját családi ügyeiben dönthet. Ha a népnek úgy tetszik, hogy holnaptól kezdve fasírtot eszik, akkor átküldi a határozatot a királynőnek a minisztérium, ő szépen aláírja, és aztán újévi beszédében elmondhatja, hogy ez az év újra jót tett összetartozásunknak, mert végre lett nemzeti ételünk. Hozzáteheti még esetleg, hogy meghatotta a nép lelkesedése, amely újra bebizonyította: ha valóban fontos dologról van szó, akkor képesek vagyunk a szolidaritásra, amely eddig is átsegített minket a nehéz időkön… Vagy megemlítheti, hogy a fasírtnak férje, Henrik herceg is nagyon örült volna, ha még élne. (Bár lehet, hogy jobb, ha ezt kihagyja, mert Henrik francia volt, a francia konyha pedig – ellentétben a dánnal – világhírű. Nem tenne jót az összehasonlítás.)
A dán éttermek mostanában megszerzett Michelin-csillagjai szépen csillognak ugyan, de ezek sem tudják feledtetni, hogy a dán ételek eredetileg egy túlélésre berendezkedett paraszti konyha fogásai, amelyekben a káposzta és a zsíros disznóhús viszi a prímet. Ezekben az ételekben nem a kifinomult ízlés, hanem a túlélés vágya ölt testet. A hosszú, hideg és sötét teleket csak ezeknek a zsíros ételeknek a segítségével lehetett túlélni.
Ami pedig a királynőt illeti, ő nem dönthet, csak uralkodhat, ergo maradunk mi, a nép – amely majdnem minden dán intézmény nevében képviselteti magát –, hogy döntéseket hozzunk. A dánok előszeretettel hivatkoznak ránk, a népre. Nyelvükben gyakran használják a „nép”, „népies” szavakat, ezzel a demokrácia iránti elkötelezettségüket hangsúlyozzák, és semmi sem lehet népiesebb, mint egy szép, nagy szavazás: a mi hasunk, a mi szavazatunk. A déli fuvallatoknak engedve azonban most kivételesen valami nemcsak népi, de nemzeti is lehet.
A „népi” szó gyakori előfordulása a dán nyelvben nem valamiféle baloldaliságot jelez, mint más égtájakon, hanem azt érzékelteti, hogy egy adott dolgot mindenkire kiterjesztenek. Intézmények nevében annyit jelent, hogy nem királyi alapítású.
A dánok demokratizmusa nyilvánult meg a nemzeti ételről való szavazásban is, elvégre, ha nem közösen döntenénk, ha ebben az országban bárki a nép nevében merne nyilatkozni, akkor ezzel megtagadna mindent, ami miatt petrezselyemszószt adunk a császárszalonna mellé. Végül több mint 62 ezer szavazat alapján dőlt el a kérdés: Dánia nemzeti étele a sült disznóhús lett, petrezselyemszósszal. Azaz: stegt flæsk med persillesovs.
