Faragó József: Kék hal az adriai Gulágon

Kezembe került egy régi horvát újság – a krki Hullám magazin. Pár éve a lap hasábjain búcsúztatták Vladimir Bobinac nyugalmazott gimnáziumi tanárt. Nem voltam diákja, mégis megrendített a halálhíre, mert egy évtizeddel korábban Goli otokon találkoztunk.

Krkről indultunk egy kicsiny kirándulóhajóval a közeli Golira. A hullámok közt bukdácsolva szinte hívogatott a sziget napfényben fürdő márványtömbje. A háttér, mint afféle békebeli, majdnem háborítatlan idill, a crikvenicai Riviéra. Csak közelebb érve váltak láthatóvá az elhagyott géppuskafészkek. A „csupasz szigeten” (Goli otok), melynek kopár sziklái között addig csak birkákat legeltettek, 1949-ben alapították a hírhedt „adriai Gulágot”, a mai börtönturisták zarándokhelyét.

Együtt jártuk végig az egykori politikai foglyok stációit Bobinac tanár úrral, akit egyetemistaként ítéltek Golira. Megmutatta a kihajózás helyét, az első kezdetleges szállások nyomait és a későbbi állandó barakkokat. A kőbányát, ahonnan sínpár vezet a partra, ahol hosszú évtizedeken át az akkori emirátusok és sahinátusok teherhajóira pakolták fel az itteni kitűnő márványt, amit a foglyok fejtettek. Megnéztük az egykori műhelyeket és körbejártuk a hatalmas, focipályányi vízgyűjtőt.

A börtönt az ötvenes években a kényszermunkára ítélt politikai foglyok építették – „maguknak” és az utánuk érkező köztörvényeseknek, akiket már viszonylag lakályosabb körülmények fogadtak. Politikai foglyok később is érkeztek a szigetre. Így az 1971-es „horvát tavasz” diáktüntetői is Golin kötöttek ki. Ahol többfelé olvasható a helyi jelmondat: „Mi gradimo otok – otok gradi nas”. Ami magyarul nagyjából így hangzik: „Mi építjük a szigetet – a sziget meg épít minket”.

A nyáron perzselő, télen esős-szeles adriai klíma viszonylag jó állapotban megőrizte az építményeket. Még a mozit is megtaláltuk, ahol valamiért, talán a hatalom szeszélye folytán, a Flashdance című amerikai film lehetett az utolsó premier. Bobinacot akkor zártam a szívembe, amikor a túra végén, már túl a sült halon és a pohár sörön – mert a börtönturistákat a kikötőben szerény kisvendéglő is várta –, felolvasta az egyetlen levelet, amit rabsága idején az édesanyjától kapott.

Apropó, sült hal. Már nem tudnám megmondani, hogy milyen halat is ettünk. Ahhoz túlságosan rám telepedett a hely hangulata. De arra pontosan emlékszem, hogy Opancsár Marci bácsi, egy Magyarországra menekült volt politikai fogoly, többször is felhívta a figyelmemet, hogy „plava riba” (kék hal) van a tányérunkon. Ami leszűkíti a kört. És mivel egészben sütötték, nem lehetett tonhal. Sanszos tehát, hogy szardínia (amit ott srdelának hívnak, ők tudják miért), vagy inkább makréla (skuša) sülhetett a parázson. Rémlik még a rozmaring, ami szintén a makréla mellett szólhat. Köretként pedig az obligát sült krumplit ropogtattuk. A manapság elmaradhatatlan mángoldot ellenben hiába kerestük volna a tányéron. Mondjuk, akkoriban még nem is kerestük.


A nyitóképen Goli otok madártávlatból (forrás: Wikipédia). A belső illusztráción a börtönszigetről készült film DVD-borítója (DordonyFilm, 2006; rendező: Kármán Irén; producer: Faragó József).

Vélemény, hozzászólás?