Galambos Tibi: Krétai ebéd Yiannisnál

Az idén a sátoros ünnep egy részét a fiammal töltöttem, méghozzá Kréta szigetén, szép őszi időben. Az egyik napra nem volt semmi tervünk, megnéztük hát, mit lehetne a szállodánktól indulva egy kiadós sétával meglátogatni. A máliai ásatások, azaz Kréta harmadik legnagyobb ókori palotája alig tíz kilométerre volt tőlünk, így nekivágtunk.

Az öböl mentén vitt az út, ahol egymást érték a turistákat csalogató vendéglők, illetve boltok, a helyi termékek – „eredeti ógörög műtárgyak”, olívabogyók, olaj, szappan, fűszerek és sörnyitók – színes kínálatával.

Már majdnem célba értünk, amikor kezdtük úgy érezni, készen állunk egy jó ebédre… Végül egy csinos kisvendéglő, a Taverna Eva udvarán kötöttünk ki, ahol az eperfa árnyékában foglaltunk helyet.

Az első fogás, a töltött szőlőlevelekkel tálalt dolmadakia szinte minden keleti országban előfordul a Földközi-tenger mentén, így otthonról, Izraelből is ismerős volt.

A moussaka forró cserépedényben érkezett, a burgonya, a padlizsán és a darált hús rétegei felett pirosra sült tésztával.

Finom volt ez is, én azonban a frissen rántott szardíniát élveztem leginkább, amelyet a helyi piros borssal meghintve tálaltak. Ez az illatos bors annyira ízlett, hogy itthonra is hoztam belőle egy zacskóval.

A vendéglő cicája megérezhette, hogy macskás népek vagyunk, mindenesetre meglátogatott minket egy simogatás és egy darabka hal reményében. Szintén tiszteletét tette az asztalunknál a családi vállalkozás életvidám gazdája és tótumfaktuma, Yiannis Charonitis. Akinek az édességként választott, fagylalttal tálalt grízpudingja is igazolta, amit a többi étel: a görögök anélkül tudnak kiválóan főzni, hogy túl nagy ügyet csinálnának belőle.

Ebéd után azért megnéztük az ásatásokat is; forogtak-szálltak képzeletünkben az évezredek, sorra virágoztak fel, majd buktak el a civilizációk. Olajfaligeteken át sétáltunk haza. Az így megjárt húsz kilométer garanciát jelentett a jó álmokra is.