Faragó József: Lecsóhal
A háziak nagymamája rám nézett és rögtön megkínált egy kávéval. Kicsit eldiskuráltunk a halról. Persze, csak az obligát hőség témát követően. Azt javasolta, legyen dalmát „lešo”.
A háziak nagymamája rám nézett és rögtön megkínált egy kávéval. Kicsit eldiskuráltunk a halról. Persze, csak az obligát hőség témát követően. Azt javasolta, legyen dalmát „lešo”.
Mit keres, kérem, a sztrapacskában a paprika, talán eltévedt? – kérdezem én. A petrezselyem még hagyján, de a paprika már egyenesen szentségtörés.
Stockholmban divat lett melegházak mellett virággal, zöldséggel több hektárnyi területet hozzáférhetővé tenni azok számára, akik maguk válogatnák össze a virágcsokrukat, vagy a friss zöldséget a konyhába. Kávézója is van persze a melegháznak.
Az ellenségeink sem foghatják ránk, hogy megrögzött haspókok vagyunk, az azonban tény és való, hogy nagyon kedveljük a halételeket, és családi krónikánkban épp úgy fontos helye van a Szalajka-völgyi és a Szováta mellett kóstolt pisztrángnak, mint a tengeri halaknak.
Van úgy, hogy az ember enne. Minimál programra állítva vág a kopasz barackból, tesz mellé a tányérra jófajta olasz sajtot, és nézi őket. Geometria és élet. Észreveszi, hogy azok is nézik őt.
Kétezer-tizennyolc őszén költöztünk be zuglói lakásunkba, amely egy 1910 táján épült ház harmadik emeletén van. Függőfolyosó, vagyis gang jár hozzá. Én fűszernövényeket szerettem volna konyhaközelben, továbbá elhelyezni néhány túlélőt a régi gangról.
A „csupasz szigeten” (Goli otok), melynek kopár sziklái között addig csak birkákat legeltettek, 1949-ben alapították a hírhedt „adriai Gulágot”, a mai börtönturisták zarándokhelyét.
Adalékmentes adalék a betakarítási körképhez, avagy családi jelenet a konyhakerti paradicsomidény végnapjaiból.
Egy ekkora tök nem tréfadolog! Mivel kerékpárral járok, mint majdnem minden koppenhágai, már a hazaszállítása sem volt egyszerű, feldolgozása pedig ránézésre is legalább fél napos munkát ígért.
Az idei zöldségszezon mélypontja az volt, amikor egy téves földmunkavégzés miatt a nevezetes garázstetős 8×8 négyzetméteres konyhakertem 7×7 méteresre zsugorodott.
Nemcsak nézzük a „száztányéros” kiállítást a környék almáiból, hanem vásárolunk is abból, ami Grönsöö fáin terem.
És igen, a rakija is előkerül. Ezúttal travarica. Amit sokan lekicsinylően fűpálinkának neveznek. Pedig törköly.