Pető Tünde: Ha már itt vagy! – avagy egy tökháború fejezetei

Fáradtan utaztam el szabadságra az idén, és örültem, hogy végre kipihenhetem magam. Nem gondoltam volna, hogy úgy járok a szabadsággal, mint az emberek többsége a felmérések szerint: fáradtabban érkezik haza, mint mikor elindult. Szerencsére én legalább rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. Sebaj, gondoltam magamban, bölcs előrelátásomnak köszönhetően beiktattam egy szabadnapot, mielőtt visszatérnék a munkába, majd kipihenem magam otthon…

Nem hagyott azonban nyugodni a tudat, vajon mi történhetett kiskertemben, míg távol voltam. Szabadnapomon, pihenés helyett kora reggel elindultam a kertbe, amely Koppenhága környékén idilli környezetben található, mellette állnak az istállók, így lótrágyáért sem kell sokat utazni…

Hamar megbántam azonban, hogy ilyen fürge voltam, mert ott várt a munka az egyik ágyás végében, egy óriási, legalább egy méteres, sok-sok kilós tök képében. Még kisgyermek volt őkelme, mikor szabadságra indultam, de azóta láthatóan tinédzserkorba lépett, és a sok eső áldásos hatására méteresre cseperedett.

Egy ekkora tök nem tréfadolog! Mivel kerékpárral járok, mint majdnem minden koppenhágai, már a hazaszállítása sem volt egyszerű, feldolgozása pedig ránézésre is legalább fél napos munkát ígért. Ennyit a pihenésről – gondoltam kissé elszontyolodva.

Tudtam, hogy tökfőzeléket semmiképpen sem készítek, mert legjobb barátom – akire számítottam a rettenetes tök elpusztításában – utálja a tökfőzeléket. Ő rendszeresen nálam étkezik, mert nem tud főzni, igaz, nem is próbálta. Soha nem vacsoravendégként érkezik, de hetente többször felugrik hozzám, ilyen-olyan ügyből kifolyólag. Ilyenkor mindig megkérdezem, nem éhes-e, mire rendre azt válaszolja, hogy nem kifejezetten éhes, de tudna egy kicsit enni. Ha már itt vagy, mondom erre, akár ehetnél is egy kicsit. Ha már itt vagyok, ismétli elmélázva, akkor akár ehetnék is egy kicsit… és mindig eszik, és sosem felejti el megjegyezni, hogy ilyen finomat még életében nem evett. Ez a megjegyzés rám kábítószerként hat, és a következő alkalommal igyekszem túlszárnyalni magam. Hamar világossá vált, hogy a tökkel is ezt kell tennem: túlszárnyalni önmagam.

A szörnyeteg-tök amúgy a hazaszállítás után is tartogatott egy kihívást: nincs az a mosogató, amelybe belefért volna, így zuhanyoztatni kellett a fürdőszobában, mint egy kisgyermeket. Innentől azonban simán ment minden. A kompromisszumos megoldás könnyen adódott: barátom a tökfőzeléket ugyan utálja, de a húst szereti… A darabokra vágott tök tehát darált hússal, kapros öntettel a tetején került a sütőbe. Így amikor a vendég megérkezett, nyugodtan tehettem fel a kérdést, nem éhes-e. Nem vagyok kifejezetten éhes, válaszolta hagyományainknak megfelelően, de ha már úgyis itt vagyok, akár ehetnék is egy kicsit… És evett, a végén egy „tök jó!”-val nyugtázva, hogy a tökháborút megnyertnek tekinthetem.


A nyitóképen a szóban forgó terménnyel egy kedves rokonom küzdött meg a fényképezés erejéig…

One thought on “Pető Tünde: Ha már itt vagy! – avagy egy tökháború fejezetei

  1. Óóóó… Mit nem adnék egy jó tökfőzelékért!

    Nekem is volt egy késő esti “betoppanóm”, aki köszönte szépen, de nem kért az ebédről megmaradtból, mert már evett – még a reggel. – Akkor jó, mondtam, és meglóbáltam a tányért a szemetes zacskó fölött. Megadóan sóhajtott, és pillanatok alatt belapátolta. Ezt minden egyes alkalommal eljátszottuk.

Hozzászólás a(z) Hobbiszakács bejegyzéshez Kilépés a válaszból