Pető Tünde: Már a sztrapacska sem az igazi

Idei nyaralásom kiindulópontjául szülővárosomat, Sátoraljaújhelyt választottam. Ez a Felvidék legdélebbre eső városa volt, az egyetlen felvidéki város, amely teljes egészében Magyarországhoz került Trianon után, ha leszámítjuk az egyik vasútállomását.

A Felvidék különleges szellemi levegője még gyermekkoromban is ott lebegett valahol a város fölött, de ennek a pezsgő szellemnek mára nyoma sincs. A Trianon utáni generációkból már az én nemzedékem érzékenyebb tagjaira sem sok maradt, minket is már inkább csak a romláshoz kötött hiányérzet jellemez, amely a régi, nagyszerű, monarchiabeli település fokozatos pusztulásának nyomán alakult ki bennünk. Hiányérzetünk a város néhai lakóihoz fűz, azokhoz, akiknek csak nyomait találjuk fel itt-ott, de élő emberekkel, akik képviselnék a felvidéki kultúra sokszínűségét, már nem nagyon találkozhatunk. Az élénk, tevékeny, nyitott felvidéki polgárságnak már az emléke is egyre haloványabb.

Lassan már csak egyetlen élő hagyomány emlékeztet a régi időkre, ez pedig a sztrapacska imádata. Ez a fogás minden helyi étterem kínálatában megtalálható, de már a sztrapacska sem az igazi.

Az idén Sátoraljaújhelyről indulva eljutottam a történelmi Felvidék számos más pontjára is. Bárhol jártam, magyar részen és a ma már Szlovákiához tartozó részeken, csak az én agyamban fogamzódott meg, hogy mást is rendelhetnék egy étteremben, mint éppen sztrapacskát, de hála szintén sátoraljaújhelyi útitársamnak, mindig sikerült visszakanyarítani a rendelésemet a káposztaleveshez és a sztrapacskához.

Megdöbbenéssel tapasztaltam azonban, hogy a magyarországi sztrapacskához mindenféle oda-nem illő dolgot is kaptunk a tányérunkra. Mit keres, kérem, a sztrapacskában a paprika, talán eltévedt? – kérdezem én. A petrezselyem még hagyján, de a paprika már egyenesen szentségtörés.

Hála az égnek, a Szepességben már nem kaptunk a sztrapacska mellé paprikát, és egyéb elképesztő oda nem illő kelléket, a pincérek nem tették próbára legendás türelmemet azzal, hogy feltupírozott, felpántlikázott, matyó hímzéses sztrapacskát raktak volna elém, paprikával megfejelve. Már önmagában ezért érdemes átmenni a határon, és akkor még nem is beszéltem a felejthetetlen Szepesség csodálatos hegyeiről…

Vélemény, hozzászólás?