Eugenia S. Lee: Pizzára gyúrva

Tegnap pizzát készítettem, de nem ám olyan gizda olaszt, ami hajszálvékony, ropogós, ráraknak két szelet paradicsomot, aztán adnak neki egy szép nevet, nem. Olyan igazi magyarosat, mint apámék éttermében a milánói makaróni volt, ami úgy kezdődött, hogy volt a tányéron egy bő másfél centi vastag, testes rántott hús, szétfőzött tészta, bőven megöntözve sűrített paradicsommal, közte méretes darabnyi főtt, füstölt csülökkockák, és nem kevés mennyiségű zsír, különben mit tunkoltál volna ki a kenyérrel a végén?

Vissza a szocializációs gyökerekhez alapon tehát elkészült egy tepsi calzone. Került bele két zacskó bacon, dísznek némi koktélparadicsom, pizzaszósz, bolti, mert már hiányolja a szervezetünk az „E” betűket, egy doboz főtt kukorica, az volt a zöldség, és úgy nyolcvan deka lisztből pizzatészta, azt én gyúrtam, mert itt nem lehet olyat külön kapni. Egy nagy tepsinyi hagyományos pizzát is készítettem, azt is a retró jegyében, Olivér nincs is itthon, de ma reggelre egy falat sem maradt belőle…

Vélemény, hozzászólás?