Faragó Emma: Téli álom

Este fáradtan értem haza az edzésről. Leültem megnézni, történt-e valami a világban. Közben végiggondoltam, mit készítsek magamnak vacsorára: pirítós margarinnal, sonkával, sajttal, s mindez házi olívaolajjal meglocsolva.

Splitben egy kis stúdió apartmanban lakom, így elég könnyen kiértem a konyhába. Megláttam a „Téli” címkés teámat, s a mellette sorakozó mandarinokat, amelyeket a barátnőmtől kaptam. Nekik túl sok volt, elhoztam hát tőle néhányat. Kettő már megromlott, így kezdenem kellett valamit a maradék hárommal.

Nyomott jugós idő volt, olyankor minden lefelé húzza az embert. Vizsgára is készülnöm kellett volna, de ha a vizsga után látok hozzá, az egész tönkremegy. Végül elhatároztam, megcsinálom lekvárnak. Gyorsan jött az ötlet: Téli álom lesz a neve.

Volt még egy nagy almám is. Azt megmostam, megpucoltam, belereszeltem a lábasba. Amíg főni kezdett az alma, addig a három mandarinomat kiszedtem a héjából, feldaraboltam kis kockákra, majd rádobtam az almára. Megszórtam fahéjjal, hadd főjenek így együtt; közben volt időm a vacsorához is.

Kerestem egy üveget, s ahogy nagymamámtól tanultam – forró vízben, hozzáadva egy kis Domestost –, jól átmostam. Még arra is emlékeztem, hogy ezután már nem kell semmivel kitörölni. Annyira hirtelen jött az ötlet, hogy az üvegnek alig maradt ideje száradni.

A legvégén eszembe jutott, hogy egy „Téli álom” nevezetű lekvár nem maradhat méz nélkül. Gyorsan hozzáadtam egy kanállal, még egyszer átkevertem az egészet, aztán bele az üvegbe. Beugrott, hogy nagymamám a kész szilvalekvárok tetejét az üvegben mindig megszórta egy kis fahéjjal, így tettem én is. Sőt, egy újabb kanál mézet is csorgattam a tetejére, aztán hagytam pihenni.

Reggelire, pirítóssal tálalva kóstoltam meg. És meglepődtem, mennyire finom lett az első lekvárom.

Vélemény, hozzászólás?