Faragó József: Életmentő vitaminbomba a Marjanon

Rejtőzködő csodája Splitnek a Marjan parkerdő. Pedig nem kicsi. Nagyjából a város egyötödét elfoglalja. És a központtól sem esik messze. Olyannyira tőszomszédja a belvárosnak, hogy a „city” otthonául szolgáló Diocletianus palota sok ezer lakója már az Ókorban is a Marjanra járt levegőzni. Ráadásul egy félszigeten fekvő hegyről beszélünk, ami minden irányból jól látszik. Mégsem könnyű odajutni.

Autóval szinte reménytelen, mert ha átverekedjük magunkat a belváros napi nyüzsgésén, majd a kompkikötőbe igyekvők mindenre elszánt célforgalmán, akkor még mindig beszorulhatunk a Marjan oldalában valamelyik egyirányú kis utcába. Helyi specialitás a csacsifogatokra méretezett lejtős zsákutca. Ahol embert és autót próbáló mutatvány a feltolatás. Megfordulni meg az utca végi privát parkolókat lezáró láncok miatt reménytelen. Bár egy idő után, ha már legalább három házból kikiabáltuk a lakókat, rájövünk, hogy a láncokon a lakatok csak jelzésértékűek, általában a vasrúd könnyedén kiemelhető. Adódna hát a gyalogos megközelítés, pláne, hogy a múlt század elején a spliti lokálpatrióták nem csak fákat telepítettek, de lépcsőket is vágtak a hegy oldalába. Azért lássuk be, a mediterrán nyárban nem akkora élmény izzadva grádicsolni. Legjobb megoldás a kerékpár lenne. Csak ugye általában nincs nálunk bicaj a tengerparton…

Ha eddig nem tudtuk volna, a mi legjobb barátunk Iván, a Velebitskán. Szikár alkatú férfi. Olyan kerékpárversenyző forma. Bár a tábla azt írja, csöngetni kell, sanszos, hogy a spaletták mögül les, ugrásra készen. Lelkes és elkötelezett biciklikölcsönző. Elég egy tétova kérdés, „csak érdeklődnénk, hogy lehet-e”, máris próbakörön vagyunk egy olyan kerékpárral, amiről addig csak álmodtunk, Kapunk hozzá sisakot, pótgumit, mert a Marjanon a terepen könnyű defektet kapni. Persze pumpát, meg vizes palackot is. No és a térkép. Az legalább félóra, mert mindent berajzol, elmagyaráz: merre menjünk, mit kerüljünk, hol karikázzunk a járdán, hol a bicikliúton. És persze, hogy mit nézzünk. Van két kilátó, számtalan strand, aztán a Tito híres Vila Dalmaciája, ami mostanában esküvők helyszíne, meg a Meštrović galéria… És ekkor még nem tudjuk, hogy a kétkerekű leadásakor majd tanárosan ki is fog kérdezni: hol jártunk, mit láttunk? Szóval, ez garantáltan egész napos program.

Valójában a Marjanon semmit sem kell csinálni. Elég, ha a pinea fenyők árnyékában kerekezik az ember. Mások is ezt teszik. Vagy sétálnak, esetleg futnak. Jó néha megállni egy elhagyott öbölnél, beugrani a tengerbe. Alig karnyújtásnyira a város, mégis zavartalanul úszhatunk. A sportpályák mellé néhány konoba is kitelepült. És a bicajozás jó alkalom, hogy a Dalmáciában obligát kávé mellé végre kérjünk egy Cedevitát.

Óh, a Cedevita… Egy jugó időkből fennmaradt horvát találmány. Agyonvitaminozott pezsgőpor (9 vitamin – a gyomornak, a szívnek, a stressznek, az immunrendszernek, és még megannyi mindennek), amit a tengerparton ipari méretekben fogyasztanak. Ha leülünk valahol, általában a Cedevita a legolcsóbb üdítő. Amit úgy szervíroznak, hogy a pohár vízbe tűzött szívószálra akasztják a zacskót. Amit mi választhatunk a citromos, mentás, narancsos kínálatból. Ebből magunk szórhatjuk a port a vízbe. Ami azonnal „vadul” pezsegni kezd. A helyiek persze, nem aprózzák a dolgot, ők az élelmiszerboltokban kilós kiszerelésben vásárolják a Cedevita port, mint mi a lisztet vagy a cukrot.

Van ennek egy nyeles kézigránát formájú, drágább, műanyagpalackos változata is. Ez úgy működik, hogy a kupak elfordításával „élesíthetjük” a cuccot, s a vitaminpor nyitáskor zúdul az alatta lévő természetes ásványvízbe. Állítólag az egyik legkitűnőbb fegyver másnaposság ellen. És biztos, hogy bicajozás közben is életmentő.

Vélemény, hozzászólás?