Zsubori Barnabás: Életem első kókuszgolyója

Egy esős novemberi napon, sokadik hónapfordulónkra készülődve, elhatároztam, hogy valamilyen sütivel lepem meg Annát. Átlapoztam jó pár receptkönyvet, tanácsot kértem haveroktól, szülőktől, gasztroblogoktól, s végül a kókuszgolyóra esett a választásom.

Az elkészítése nagyon egyszerű. Vagy legalábbis elsőre annak tűnik, ám egy kezdő cukrász számára igencsak sok buktatót rejthet. A családi recept szerint a porcukrot (értsd: nem kristálycukrot) összekeverjük a szobahőmérsékletű vajjal (tehát nem az enyhén megolvasztott margarinnal, mint én tettem most, egy félreértés folytán) és a kakaóporral (azaz nem cukrozott kakaóval, továbbá nem is Nesquikkel), majd hozzáöntjük a darált kekszhez (háztartási legyen, olyat azonban alig találni darált formában).

Ezt követően az egészet nyakon öntjük málnaszörppel (valójában meggykompóttal, de hát miért lenne meggykompót egy egyetemista lakásában), amíg formázható nem lesz. A recept körülbelül három decilitert ír, de a gyakorlat azt mutatja, hogy bő két deci bőven elég (ne izguljunk: a végeredmény majd megmutatja, hogy mégiscsak bele kellett volna önteni azt a plusz egy decit).

A masszából végül kis golyókat formázunk, az útmutatás szerint vizes kézzel (de nem elég néha-néha, tapasztalatom szerint minden második golyó után vizezni kell), aztán meghempergetjük a kókuszban, és kész is.

Az eredmény: meglepett arc, mosoly, gyors kóstoló, ölelés, valamint két-három napra elegendő finomság, olcsón és egészségesen.